Békéscsaba

2023.05.11. 07:19

Fényképeken örökítették meg, hogy a Föld zöld: kiállítás nyílt a Lencsésin

A Föld zöld címmel írt ki fotópályázatot fiataloknak a Lencsési Közösségi Ház és a Zöld Csütörtök Természetvédő Kör, ezzel emlékezve az egy éve elhunyt Takácsné Olasz Irénre, a természetvédő kör alapító elnökére, a dévaványai bibliotéka és a Békés Megyei Könyvtár gyermek részlegének egykori vezetőjére.

L. B.

Horváth Anna és Túri Kíra is különdíjat érdemelt ki

Fotó: Für Henrik

Takács Péter, a közösségi ház igazgatója elmondta, a felhívásra mintegy hetven diáktól csaknem kétszáz alkotás érkezett. Ezek szinte mindegyikét kiállították az intézményben – a tárlat június 15-ig tekinthető meg –, illetve szerdán a legjobb pályaművek készítőinek átadták a díjakat is.

 

A kiállítást Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere nyitotta meg, felhívva a figyelmet, hogy szerdán pont a madarak és fák napja volt, a Föld napjának testvérünnepe. 

 

A nap alkalmat ad a cselekvésre, hogy az emberek, a közösségek, de különösen a fiatalok mélyítsék elkötelezettségüket a természet és a természetvédelem iránt. Megemlékezett Takácsné Olasz Irénről is, aki könyvtárosként a gyermekek kedvence volt, a szó nemes értelmében influenszer. Hatással volt a fiatal látogatókra, és ha ő ajánlott egy könyvet, az biztos, hogy bevált. Tudta, hogy az adott gyermekkel melyik könyv révén képes megszerettetni az olvasást. Szívügye volt a környezet védelme, a természet megismertetése, az értékek megőrzése. Varga Tamás alpolgármester azt is hangsúlyozta: a felhívásra rengeteg pályázat érkezett. 

 

A közel kétszáz kép és az azokból összeállított kiállítás pedig azt üzeni, hogy a Föld csodálatos. 

 

Úgy véli, a pályázat egy missziót teljesít, arra igyekszik ráirányítani a figyelmet, hogy óvni kell a kincseket.

Katona Péter: az alkotásokat két fordulóban bírálták el 
Fotó: Für Henrik

A zsűri tagja, a Márvány Fotóműhely vezetője, Katona Péter elmondta: a felhívásra érkezett alkotásokat két fordulóban bírálták el. A bizottság tagjai egyenként pontozták a fényképeket, így választották ki a legjobbnak ítélt tizenhárom felvételt. Aztán ezekről beszélgettek, így döntöttek a dobogósokról és a különdíjasokról. 

A legjobb tizenhárom közé került Horváth Anna és Fazekas Anna két-két, valamint Asztalos Antónia, Martincsek Csaba, Túri Kíra, Egeresi Petra, Majoros Roland, Huszárik Veronika, Pardi Kitti, Molnár Dorina és Molnár Anita egy-egy műve. 

 

Első helyezést ért el Asztalos Antónia, második lett Egeresi Petra, harmadik Huszárik Veronika. 

 

A Lencsési Közösségi Ház elismerését és Herczeg Tamás országgyűlési képviselő különdíját Horváth Anna, Varga Tamás alpolgármester jutalmát Majoros Roland, a Zöld Csütörtök Természetvédő Kör különdíját Túri Kíra érdemelte ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában