A zsidó vezetők holokauszt idején betöltött szerepéről szólt a csabai előadás – galériával

Magyarországot 1944. március 19-én szállták meg a németek. A fővárosi zsidó vezetőket a budapesti, a vidékieket különböző helyi tanácsokba tömörítették. Ezen tanácsokra hárult sokszor a gettósítás során a beköltözés megszervezése és felügyelete; a német és a kollaboráns magyar követeléseket ők kommunikálták a közösségek felé; illetve olykor előfordult, hogy a deportálások előtt ők szelektáltak, kik kerülnek Auschwitzba, kik más koncentrációs táborokba. A második világháború után súlyos vádak érték itthon és külföldön egyaránt a zsidó vezetőket. 

Kiss László elmondta, hogy a könyv alapján óriási káosz uralkodott akkoriban Magyarországon. Kiemelte, hogy a szerző alapos munkát végzett, mintegy harminc oldalon sorolta, milyen forrásokból dolgozott. Úgy véli, a kötet másik jelentős erénye, hogy elképesztő emberi sorsokat mutat be. Azt pedig nem lehet megkérdőjelezni, hogy kik a bűnösök és kik az áldozatok. Tény, hogy a kötet szerint nem követtek el hatalommal való visszaélést a zsidó vezetők, mivel nem is volt hatalmuk, befolyásuk arra, hogy mi történik a közösségeikkel. A szerző nem akart senkit sem elítélni, inkább próbálta megérteni a motivációt, hogy mit miért tettek.

Veszprémy László Bernát elmondta, hogy jogilag nem volt tisztázott a fővárosi és a vidéki zsidó tanácsok helyzete, vélhetően szándékosan, hogy ne képviselhessék megfelelően a közösségek érdekeit. A kutatásai során mintegy 150 vidéki tanácsot azonosított. A vidékiek működéséről egyébként viszonylag kevés dokumentum maradt meg, szemben a budapestivel, amelyről több tízezer oldalnyi anyag kutatható. Ezt végig is olvasta, nyomon követhető, hogy napi szinten mit csináltak, kikkel tartották a kapcsolatot és kikkel leveleztek. Hangsúlyozta: tévhit, hogy a fővárosi zsidó tanács magára hagyta volna a vidékieket, segített, ha tudott.

A zsidó tanácsok élére jellemzően olyan embereket választottak, akik korábban a hitközségi életben is betöltöttek valamilyen szerepet, fontos volt, hogy ismertek legyenek, hiszen a döntéseket nekik kellett tolmácsolniuk. Voltak köztük neológok, cionisták, ortodoxok, azaz ebben a tekintetben a sokszínűség jellemezte a vezetőket. Valós hatalmuk azonban nem volt, vélhetően a végeredmény ugyanaz lett volna, mit lett. Ezzel kapcsolatban Kiss László is úgy fogalmazott: nem volt választási lehetőségük, olyan volt az egész, mint egy színjáték, ahol a nácik írták a forgatókönyvet.

Veszprémy László Bernát elmondta, hogy amikor megszállták a németek Magyarországot, egyértelmű volt a szándékuk: elpusztítani a magyarországi zsidókat. Addig a zsidók deportálásával, kiirtásával a többi területen végeztek, így ide egy elit és tapasztalt alakulat érkezett. Egyébként túlbecsülték, 1 millióra tették a magyarországi zsidók létszámát. A valóságban 700 ezer zsidó élhetett akkor Magyarországon, közülük 425 ezret deportáltak, a halálozási arány pedig 75-80 százalék körüli volt.

A történész feltette a költői kérdést, hogy mit lehetett volna tenni, és jelezte, hogy mindenki számon kéri a zsidó vezetőket, de igazából senki sem fogalmaz meg egy olyan konkrét lépéssort, amely eredményre vezetett volna. Voltak vezetők, akik próbálták figyelmeztetni az embereket, akik vitték Auschwitz hírét, de erre akkoriban azt mondták, hogy ez propaganda, és hogy Horthy Miklós kormányzó ezt biztos nem engedné. Közben a katonakorú zsidó férfiak munkaszolgálaton voltak, csak a nők és a gyerekek tudtak volna ellenállni, de fegyverük sem volt. Bár akadtak tiltakozások, tudta mindenki, hogy az életével játszik, így kényszerítették őket együttműködésre.