Mindenük odaveszett a tűzben

2023.05.03. 16:28

A szabadkígyósi család nemcsak az otthonát, de fő megélhetési forrását is elvesztette - videóval

Leégett egy négytagú szabadkígyósi család otthona vasárnap reggel. Néhány ruha kivételével mindenük odaveszett a lángokban. A család most próbál újra talpra állni, ehhez viszont minden segítségre szükségük van.

Gyemendi Réka

Fotó: Für Henrik

Szinte mindenét elveszítette az a négy fős szabadkígyósi család, akinek vélhetően elektromos zárlat miatt égett le az otthona vasárnap hajnalban. A hatvan négyzetméteres lakóházra a harminchat négyzetméteres, baromfival teli melléképületből terjedtek át a lángok hajnalban, miközben a család a házban aludt.

Fotó: Für Henrik

– Hajnali négy, fél öt óra körül arra ébresztett a lányunk, hogy ég a lakás. Mire feleszméltünk, már lángolt a tető. Kimentünk, megnéztük, hogy mennyire nagy a baj. Volt körülbelül öt percünk, hogy a holmink nagy részét, néhány ruhát kimentsünk. Hívtuk a 112-t, de nagyon gyorsan terjedtek a lángok, mire a tűzoltók kiértek, már teljes terjedelmében égett a tetőszerkezet – eleveníti fel a szörnyű történéseket Horváth Ferenc.

– Láttuk, hogy már kint vannak a szarufák, a cserepek beomlottak a padlástérbe, menthetetlen volt. A szomszédok próbáltak volna segíteni, hogy locsoljuk, de esélytelen volt. Három percünk lett volna eloltani, mert kiégett a villanyvezeték is, lehetett látni. Egy gázpalack is berobbant – folytatja a családapa.

Fotó: Für Henrik

A négytagú család baromfi tenyésztéssel foglalkozik, fő bevételük ebből az őstermelői tevékenységből származik. Horváth Ferenc elmondta, édesanyját éppen szombaton délelőtt temették el, azonban még meggyászolni sem tudták, hiszen néhány órára rá gyulladt fel a házuk, szinte mindenüket elveszítették.

Fotó: Für Henrik

A felesége, Perza Gyöngyi elmondta, a katasztrófavédelem szakértői szerint elektromos zárlat okozhatta a tüzet. A lángok a baromfiólból terjedtek át először a konyhára, majd az egész házra. A szülők lánya hajnalban arra lett figyelmes, hogy nagy zaj jön a melléképület felől, majd pedig sötét füst. Ő kiáltott az alvó szüleinek és öccsének, így szerencsére a család még időben el tudta hagyni a lángoló házat. A tűzben az összes ólban lévő, körülbelül 600 baromfi, naposcsibe és liba odaveszett. 

Mint mesélik, most igyekeznek helyre állni. A családapa úgy fogalmazott, nem tudják, mikor lesz idejük ezeket az eseményeket egyáltalán felfogni, feldolgozni, meggyászolni. Házukat tizenöt éve vásárolták hitelre, a törlesztőrészletből pedig még hat év van hátra.

– Most "bolyongunk" az események között, nem tudom, miként fog ez később lecsapódni rajtunk, amikor majd kicsit sikerül megnyugodnunk – fogalmazott. Mint mondja, most rengeteg a gondolat, a tennivaló, a telefonhívás, reggeltől estig dolgozik az egész család a romokon.

Egy emberként próbálnak segíteni

A helyiek szinte egy emberként próbálnak most segíteni a családnak. Horváth Ferenc kiemelte, nem is gondolták volna, hogy ebben a megyében, sőt, az egész országban így összefognak majd értük és ennyien próbálnak meg a lehetőségeikhez mérten segíteni, aminek nagyon örülnek. Vannak, akik utalással, pénzzel próbálnak támogatást nyújtani, mások faanyagot visznek, többen a munkálatokban segédkeznek, de olyan is van, aki ételt vitt már nekik.

– Van már egy ács és egy kőműves mester, akik felajánlották a segítségüket, a Délvill Kft. pedig a villanyhálózat kiépítését ajánlotta fel. Emellett a polgármesteri hivatal is sokat segít nekünk. Talán a tető és a villany már meglesz – ismertette Perza Gyöngyi. A család elmondta, minden kicsinek tűnő segítség nagyon sokat jelent nekik, mert minden pénzt, amit megspórolnak, a ház és az életük újraépítésére tudnak fordítani.

A család számlaszáma: 11600006 - 00000000 - 80424280 (Horváth Ferenc)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában