Telekgerendás, Pusztaföldvár

2023.04.21. 18:43

Nyolcmilliárdból épült két sertéstelep, új munkahelyeket is teremt a FirstFarms Hungary Kft. - galériával

Átadták a FirstFarms Hungary Kft. új sertéstelepét pénteken Telekgerendáson. Ezzel párhuzamosan elkészült a pusztaföldvári malacnevelő is. A nyolcmilliárd forintos beruházást 2,5 milliárdos állami támogatással valósította meg a dán tulajdonú cég. A beruházás kétezer kocával növeli a hazai állományt, a sertések szaporulata Pusztaföldvárra kerül, ahonnan 30 kilósan adják el hazai hizlaldáknak.

Nyemcsok László, [email protected]

Nyolcmilliárdból létesítettek két új sertéstelepet Békésben. Herczeg Tamás, Tarpataki Tamás, Sarusi-Kis Tamás, Anders Nørgaard, Morten Knudsgard, Erdős Norbert és dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja

Fotó: Lehoczky Péter

Anders Nørgaard, a FirstFarms Csoport vezérigazgatója az átadóünnepségen elmondta, a következő hetekben érkeznek az első jószágok a telekgerendási telepre. Kitért arra, ez a cég eddigi legnagyobb beruházása, és 20–30 új munkahelyet teremtenek. Négy országban rendelkeznek leányvállalattal, Szlovákiában, Csehországon, Romániában és hazánkban. Fő profiljuk a gabona- és tejtermelés, valamint a húselőállítás.

Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a hazai sertéságazat a rendszerváltás óta rengeteg viszontagságon ment keresztül. Az utóbbi időben is számos nehézséggel kellett megküzdeniük az ágazat szereplőinek a sertéspestistől a koronavírus-járványon át az orosz-ukrán háborúig, az energiaválságig. Tarpataki Tamás elmondta, a FirstFarms Hungary Kft. beruházása mutatja, hogy helyt kell állni a nehézségek ellenére is. Az pedig előremutató –, és az ágazat külső kitettségét is csökkenti, ha a sertéseket Magyarországon nevelik, vágják le és dolgozzák fel.

–  A növénytermesztéssel ellentétben az állattenyésztésben nincsenek közvetlen uniós támogatások, állatjóléti támogatás és a Vidékfejlesztési Program pályázatai segítik az állattartókat – ecsetelte a helyettes államtitkár. Hozzátette, állattartó telepek fejlesztésére 2014 óta idáig 400 milliárd forintot meghaladó támogatást juttattak.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő kiemelte, 40 éve hazánkban 10 millió sertés volt, ez mára 2,5 millióra csökkent. Szerencsére vannak olyan vállalkozások, mint a FirstFarms is, melyek itt fektetik be tőkéjüket a sertéságazatba, munkahelyeket teremtenek, utat építenek, részt vesznek a település életében. A képviselő elmondta, örömteli, hogy az év második felétől már teljes kapacitással működik a cég Telekgerendáson és Pusztaföldváron is.

Erdős Norbert országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a jelenlegi 2,5 millió sertésből Békésben mintegy 245 ezret nevelnek. Ezzel vármegyénk a harmadik legnagyobb sertés-előállító hazánkban. Kitért arra, a húsfogyasztás, a húshoz való hozzáállás az utóbbi években 9–10 százalékkal visszaesett, a sertéshúsé még inkább. Nagyon meg kell becsülni azokat, akik ilyen helyzetben is beruháznak.

Sarusi-Kis Tamás, a FirstFarms Hungary Kft. ügyvezető igazgatója arról szólt, éppen tavaly február 24-én tették le az alapkövet. Aznap, amikor kitört az orosz-ukrán háború, amely átírta a nyersanyagpiaci árakat. Ennek ellenére 14 hónap alatt befejezték az építkezést. Morten Knudsgard, a cég sertéságazati igazgatója elmondta, öt éven át dolgoztak a projekten, és immáron készen állnak a jószágok fogadására, a termelés beindítására.

Hasznosítják a hígtrágyából visszanyert hőt

Az átadóünnepségen elhangzott, a szerves trágya helyi felhasználhatósága segítheti a gazdákat, és hozzájárul a talaj vízmegtartó képességének visszaállításához, szerves tápanyaggal gazdagítva a termőréteget. Az épületek innovatív technológiával, automatizált rendszerekkel, komoly infrastruktúrával felszereltek. Kiemelt figyelmet fordítottak a megújuló energiával történő működtetésére. Napelemek termelik az áramot, míg az optimális hőmérsékletet hígtrágyából visszanyert hővel biztosítják a sertések számára.

A dán tulajdonú cég 2002 óta működik, mégpedig gádorosi székhellyel, a mostaniak mellett két működő teleppel. Gádoroson történik a fiaztatás 2500 kocás férőhellyel, míg onnan a hét kg-os malacokat Orosházára szállítják, és ott nevelik 30 kg-os súlyukig.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában