Munkácsy Horgász Egyesület

2023.04.22. 20:04

Kétszáztizennégy centis harcsával döntött rekordot Gyulán Nagy Imre

Kétszáztizennégy centi hosszú, 78,8 kilós harcsát fogott pénteken este Gyulán, a Munkácsy Horgász Egyesület taván Nagy Imre, az egyesület tagja – tájékoztatott Szabó Zoltán, a szervezet elnöke.

P. G.

A 65 éves, nagyon fiatalos Nagy Imre lapunknak elmondta, már benne jártak a késő estében, kicsit bóbiskolt is, amikor fél tíz körül megérkezett a kapás. Csaliként gilisztacsokrot használt a végén nadállyal. A harcsa kemény ellenfél volt, legalább fél órát vett igénybe a fárasztása, majd a több mint harminc percet követően a kifejezetten harcsázó felszerelés, a nagy horog és fonott zsinór segítségével partra emelte a hatalmas példányt. 

 

Nagy Imre elárulta, hogy több mint negyven éve, 1982 óta horgászik. Kérdésünkre azt is elmondta, a gyulai Munkácsy-tó ontja a remek harcsafogásokat. Négy éve egy 31, három éve egy 45 kilós, tavaly pedig egy 55 kilós harcsát fogott a tóból. A tavon egyébként új rekord született az óriási harcsafogásnak köszönhetően.

Legalább fél órát vett igénybe a hatalmas harcsa fárasztása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában