Békés vármegye

2023.04.07. 11:55

Húszmilliót vettek le egy nő számlájáról: egyre trükösebbek az internetes csalók

Újabb károsultjai vannak az internetes csalásoknak Békés vármegyében. Csak szerdán hat nyomozást rendelt el ilyen bűncselekmény miatt a rendőrség Békésben.

Ny. L.

Bediktálta a kódot és leeemelték húszmillió forintját. Fotó: Shutterstock

Fotó: Daisy Daisy

Dr. Szombati Andrea, a Békés vármegyei főkapitányság sajtószóvivője elmondta, egy nő azért fordult a rendőrséghez, mert részletekben több mint egymillió forintot utalt át különböző számlaszámokra. Tette mindezt azért, mert elhitették vele, hogy az elutalt pénz fejében majd filmelőzeteseket küldenek neki, amelyeket, ha megnéz és véleményez, azzal pénzt tud keresni.

– A weboldal, amelyen ezt a „lehetőséget” találta, elérhetetlenné vált, a nő regisztrációja megszűnt, és még a befizetett pénzét sem kapta vissza – emelte ki dr. Szombati Andrea. – Egy férfi befektetésre fizetett be több mint 18 ezer eurót, az ügyintézés közben egy weboldalra irányították, és a pénzét elveszítette. Egy másik károsult egy SMS-t kapott, amiben egy szolgáltató nevében arra kérték, hogy fizessen 540 forintot. A férfi rákattintott az üzenetben szereplő linkre, megadta a bankszámlája adatait, és két részletben közel 100 ezer forintot emeltek le a számlájáról.

Egymillió tűnt el a számlájáról 

A sajtószóvivő kitért arra, volt, aki a telefonját akarta eladni, valakivel üzenetekben meg is egyezett arról, hogy megveszi. A vevőként jelentkező ismeretlennel megállapodtak abban, hogy melyik csomagszállító kézbesíti majd a készüléket. Az eladó kapott egy linket, amely a szállító cég internetes felületéhez hasonló oldalra navigálta. Ott megadta a banki adatait, és egymillió forint tűnt el a számlájáról.

Egy Békés vármegyei nőt egy magát banki alkalmazottnak kiadó idegen hívott fel és arra hivatkozva, hogy a számláján visszaélés történt, kérte, hogy a telefonjára érkezett kódot diktálja be. Amikor ezt megtette, 20 millió forintot utaltak el a számlájáról. Emellett kölcsön ígéretével, ügyintézési díjként 45 ezer forintot csaltak ki egy vésztői nőtől.

Ismétlődő csalások, ismétlődő tanácsok

– A rendőrség ismételten kéri, hogy legyenek óvatosak az ismeretlen telefonálókkal, üzenetküldőkkel – hívta fel a figyelmet a sajtószóvivő. – Ha kérik, akkor se telepítsenek a telefonjaikra, számítógépükre olyan alkalmazásokat, amiket nem ismernek. Ha idegenek a banki adataikat, kódjaikat kérik vagy a számlájukkal kapcsolatosan a pénzforgalomról érdeklődnek, szakítsák meg a vonalat, és hívják fel bankjuk ügyfélszolgálatát, kérdezzék meg, valóban van-e elintéznivalójuk, függőben lévő tranzakciójuk!

A nagyon kedvezőnek tűnő befektetési és hitelajánlatokat, csábító pénzkereseti lehetőségekről szóló hirdetéseket, e-maileket kezeljék fenntartásokkal! Akik eladnak, vagy vásárolnak az interneten, a bankkártyájuk adatainak megadásakor nagyon figyeljenek arra, hogy csak ellenőrzött fizetőoldalakra írják be azokat, és csak akkor, ha saját maguk indítják a tranzakciót.

Sose adjuk meg a belépési kódjainkat!

Ahhoz, hogy eladóként az áru vételárát megkapják, elegendő a számlaszámukat megadni, nem kell a belépési kódjaikat, bankkártyájuk számát, kódjait megosztani a vevővel. Szükség esetén tájékozódjanak a vevő által megadott futárszolgálat internetes oldalán, ügyfélszolgálati telefonszámán, hogy mi az ügyintézés és a fizetés menete. A kapott e-mailt is olvassák végig! Legyen gyanús, ha az írásban hibák vannak, vagy a nyelvezete szokatlan. További tanácsokért, bűnmegelőzési tartalmakért figyeljék a kiberpajzs.hu weboldalt azért, hogy ne váljanak az internetes csalók áldozatává.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában