Gyula

2023.04.28. 12:37

Csokinak, albán krémnek, cukornak nevezték a drogot egymás között a dílerek

Csokinak hívták a hasist, albán krémnek a füvet, cukornak a speedet – így beszéltek egymás között a drogról a dílerek, fogyasztók a főügyészség szerint. Az alapvetően szegedi, de békéscsabai szálakkal is bíró ügy tárgyalása az előkészítő üléssel csütörtökön kezdődött meg a Gyulai Törvényszéken. Kábítószer-kereskedelem miatt összesen több mint hatvan évre kerülhet rács mögé a hét vádlott.

Licska Balázs, [email protected]

Kábítószer-kereskedelem miatt összesen több mint hatvan évre kerülhet rács mögé a hét vádlott. Illusztráció: Shutterstock

A vádirati tényállás szerint az első- és a másodrendű, valamint az első- és a harmadrendű vádlott barátok voltak, és tudták egymásról, hogy használnak kábítószert. Az elsőrendű, illetve a többi vádlott pedig jellemzően onnan ismerték egymást, hogy korábban egy börtönben ültek.

Percben és pofonban beszélhették meg a mennyiséget

A vádhatóság szerint az elsőrendű vádlottól a másod-, a harmad-, a negyed- és a hetedrendű vádlott egyrészt saját fogyasztásra vásárolt drogot, másrészt azért, hogy értékesítse másoknak, Szegeden, Mindszenten, Debrecenben és Békéscsabán. Azért, hogy a telefonbeszélgetések során ne bukhassanak le, a hasist csokinak, a füvet albán krémnek, a speedet cukornak nevezték, a mennyiséget pedig percben vagy pofonban határozták meg. Rendszeresen egyeztettek is a minőségről a fogyasztók visszajelzései alapján. Bizonyos drog ára grammonként 2000, a marihuánáé 2500, a speedé pedig 3500 forint körül mozgott.

A főügyészség szerint az első- és a hetedrendű vádlottak, egy szegedi-békéscsabai és egy békéscsabai férfi régóta ismerték egymást, mivel egy helyen ültek, és az előbbitől az utóbbi drogot akart szerezni. Így jön be a képbe az ötöd- és a hatodrendű vádlott, egy mezőberényi férfi és egy békéscsabai nő. Ugyanis ők utaztak el a drogért Szegedre. Át is vették azt az elsőrendű vádlottól egy átlátszó nejlonzacskóban, majd távoztak. Nem sokkal később, Szegeden a rendőrök ellenőrizték őket, és ekkor került elő a hatodrendű vádlottól a táskába rejtett, amfetamint tartalmazó anyag.

Bűnszövetségben követhették el a bűncselekményt

A vádirati tényállás alapján a másodrendű vádlott, egy szegedi-algyői férfi vagy húsz éve kábítószer-fogyasztó, és a drogot az elsőrendűtől szerezte be, aztán kereskedett is speeddel. A harmadrendű vádlott, egy mindszenti férfi ugyancsak az elsőrendűtől vásárolt, majd terítette is az anyagot – marihuánát, hasist, extasyt –, és a beszállítóval egyeztettek a minőségről. A negyedrendű vádlott, egy debreceni férfi speedet vásárolt az elsőrendűtől, hogy azt ismerőseivel közösen elfogyassza, de értékesített is. A rendőrök az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottnál tartottak házkutatást: mindenhol találtak kábítószert, az elsőrendűnél pedig digitális mérleg is előkerült.

A főügyészségen az első-, a másod-, a harmad-, a negyed- és a hetedrendű vádlottal szemben bűnszövetségben, az ötöd- és hatodrendűvel szemben pedig bűnsegédként elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat. Azt indítványozták: ha az előkészítő ülésen beismerik tettüket, akkor ítéljék az elsőrendűt 15 év, a másodrendűt 10 év, a harmadrendűt 9 év, a negyedrendűt 6 év, az ötödrendűt 8 év, a hatodrendűt 5,5 év, a hetedrendűt pedig 10 év fegyházbüntetésre. Emellett szabjanak ki pénzbüntetést is öt vádlottal szemben: az elsőrendűre 5 millió, a másodrendűre és a harmadrendűre 2,5-2,5 millió, a negyedrendűre és a hetedrendűre pedig 1,5-1,5 millió forintost.

Ártatlannak mondták magukat

Az elsőrendű vádlott, a szegedi-békéscsabai férfi nem ismerte el bűnösségét a csütörtöki előkészítő ülésen. A másodrendű vádlott, a szegedi-algyői férfi a kábítószer birtoklását nem vitatta, viszont azt igen, hogy kereskedett is vele, kiemelte, nincs vevőköre. A harmadrendű vádlott, a mindszenti férfi szintén azt mondta, hogy nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. A negyedrendű vádlott, a debreceni férfi elmondta, hogy drogfüggő, de nem szövetkezett senkivel sem. Hozzátette: nem emlékszik a rendőrségen tett vallomására, mert akkor is annyira be volt állva, nem is érti, hogy írhatta alá a papírt. Az ötöd- és hatodrendű vádlottak, a mezőberényi férfi és a békéscsabai nő, akik szállítás közben buktak le, szintén azt mondták, hogy nem követtek el bűncselekményt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában