2023.04.08. 06:30
Átadták az Aranygyöngyös és Aranysarkantyús címeket - galériával
Nagyszabású, fergeteges gálaműsorral, valamint az Aranygyöngyös és Aranysarkantyús címek átadásával ért véget pénteken a 26. alkalommal megrendezett, a békéscsabai Balassi Táncegyüttes által kiírt Országos Szólótáncfesztivál a Csabagyöngye Kulturális Központban. Ez a hazai néptáncos mozgalom egyik legelismertebb megmérettetése.

Minden táncos színpadra lépett az idei Országos Szólófesztivált lezáró pénteki gálán. Fotó: Bencsik Ádám
Fantasztikus színvonalúként értékelte az idei, immár csaknem fél évszázados múltra visszatekintő Országos Szólótáncfesztivált a Balassi Közalapítvány igazgatója. Mlinár Pál elmondta, hogy 59 versenyző lépett színpadra a két nap során, csütörtökön és pénteken, előbb a két kötelező, majd az egy szabadon választott tánccal.
Elmondta, hogy az előzsűrizésre ennél jóval több táncos jelentkezett, a fesztiválra pedig általában ötven-hatvan versenyzőt hívnak meg. Mindannyian rendkívül magas tudással rendelkeznek, de a seregszemlén emellett az előadó-művészeti teljesítmény is nagyban számított. A zsűrinek – amelyben olyan szakemberek foglaltak helyet, mint Németh Ildikó, Appelshoffer János, Deffend Irén, Fundák Kristóf és Szűcs Gábor – pedig fel is adták a leckét a versenyzők, szerinte nüansznyi dolgok döntöttek arról, hogy kik érdemelnek ki az Aranygyöngyös és Aranysarkantyús címeket.
Díjesővel ért véget a szólótáncfesztivál
Fotók: Bencsik Ádám
Mlinár Pál hozzátette: az idei fesztivál különlegessége az volt, hogy Örökös Aranygyöngyös és Aranysarkantyús címmel rendelkező táncosok léptek színpadra és adtak fergeteges műsort a csütörtöki gála során. Bár ezt a két évvel ezelőtti, jubileumi, 25. rendezvényen szerették volna megszervezni, a koronavírus-járvány közbeszólt és nem mertek kockáztatni. Most, a 26. eseményen viszont pótolták.
Ifjabb Mlinár Pál fesztiváligazgató azt mondta, hogy egy tartalmas, izgalmas fesztiválon vannak túl, és hogy a zsűri nagyon felkészült és rákészült arra, hogy a lehető legigazságosabb döntést hozza meg. A bíráló bizottság elnöke, Németh Ildikó úgy fogalmazott, hogy nagy elszántsággal találkozott. Szerinte a táncművészet belső tisztaságot közvetít. Útravalóként hozzátette, nem az egyének, hanem a közösségek viszik előre a világot.
A pénteki gála elején mind az 59 versenyző színpadra lépett, a kötelező táncokból – amelyek idén ezek voltak: gyimesi féloláhos és verbunk, alsóberecki verbunk és fergeteges csapástánc, nyárádmagyarósi sűrítős és szöktetős, vitnyédi lassú és friss csárdás – állítottak össze egy parádés, humorral és megemlékezéssel is vegyített műsort, majd az eredményhirdetést követően a mostani díjazottak, Aranygyöngyös és Aranysarkantyús címet kiérdemlők léptek fel a szabadon választott táncaikkal.
Első alkalommal érdemelt ki Aranygyöngyös címet Hanekám Luca, Sóti Zsuzsanna, Tomory Kinga, Aranysarkantyús díjat pedig Fenyvesi Zénó, Nagy Richárd, Pigniczky Keve és Szél Gábor. Második Aranygyöngyös elismerését kapta meg Kovács-Gál Nóra, Marosy Gerda, Nagy Vivien Zsuzsanna és Paput Júlia, második Aranysarkantyús címét pedig Bordás Barnabás, Chifor Lénárd, Juhász Bence Zsombor és Kovács Dénes Zoltán vihette haza. Harmadszorra jutalmazták ilyen elismeréssel, így Örökös Aranygyöngyös lett Németh Eszter, Örökös Aranysarkantyús pedig Gellén Péter, Gera Zoltán, Kele Kristóf, Kovács Gábor Norbert és Molnár Bálint.
Rengetegen kaptak különdíjat
A legjobb női táncosnak járó különdíjat Tomory Kinga, a legjobb férfi táncosnak járót pedig Bordás Barnabás vihette haza. Emellett jutalmat érdemelt ki Leidinger Dömötör, Tóth Soma, Szoboszlai-Kálmán Lilla, Szabó-Kenéz Enikő és Sáfrán Balázs, Sabol Robert, Németh Eszter és Molnár Bálint, Husvét Dániel, Almássy Szonja Lilla, Árva Tamás, Mir Dávid Hessami, Fodor Janka és Csuti Péter, Demarcsek Dániel, Ertl Balázs, Marosy Gerda és Nagy Richárd, Hercz Lili és Rozsályi Dániel, Tábori Sára és Nagy Valter, Nagy Franciska Ella, Szél Gábor, Kovács-Gál Nóra és Kovács Gábor Norbert, Nagy Marcell.