Ünnepi képviselő-testületi ülés

2023.04.15. 14:07

A fél évszázados jubileumot ünnepelték Békésen – galériával

Békés ismételt várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulója alkalmából rendeztek ünnepi képviselő-testületi ülést szombaton délelőtt a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban. Az eseményen átadták a városi elismeréseket is.

Papp Gábor, [email protected]

Fotók: Jenei Péter

Dankó Béla országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta, szombaton Békés negyedik alkalommal történt várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulóját ünnepelték. Beszédében felelevenítette a település történetének több fordulópontját, amelynek részeként kitért arra, hogy az Árpád-házi királyok alatt Békés volt a megye egyházi, gazdasági és közigazgatási központja. Egyebek mellett szólt a tatárjárás, a török hódoltság, a Rákóczi-szabadságharc, az újratelepítés, valamit az ismételt várossá nyilvánítás eseményeiről és hatásairól.

Kifejtette, Békés sok mindenben élen járt. Mint elmondta, a teljesség igénye nélkül a településen volt Magyarországon az első vidéki filmbemutató 1896-ban. 1949-ben Békésen alakult az ország első művelődési otthona, és 1949. május 12-én ott nyitották meg az első szabadpolcos könyvtárat.

Napjainkkal kapcsolatban Dankó Béla kiemelte, 2017 óta közel 21 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a városba, a gazdasági élet szereplőihez, az önkormányzathoz, a civil és egyházi szervezetekhez. Hangsúlyozta, folytatják a munkát Békés további fejlődéséért.

A köszöntőt követően felcsendült Békés új fanfárja, amit Bagoly László, a békési alapfokú művészeti iskola vezetőjének kérésére dr. Tóth Péter, Erkel Ferenc- és Bartók-Pásztory Ditta-díjas zeneszerző írt.

Kálmán Tibor polgármester beszédében elmondta, ötven éve annak, hogy a település visszakapta városi címét. 

– 1973 óta hatalmasat fejlődött városunk, a megvalósult, impozáns fejlesztések, változások önmagukért beszélnek – fogalmazott. – Békés a változások mellett is meg tudta tartani arculatát, szinten tudta tartani intézményrendszerét, sőt számos területen fejlődni, alkalmazkodni tudott az új kihívásokhoz. A kerékpárutak, járdák és utcák folyamatban lévő lévő fejlesztése, az egészségügyi hálózat és a turizmus feltételeinek javítása mind-mind olyan jövőbe mutató törekvés, mely megteremti Békés stabilitását, és fejlődnek a vállalkozások is.

Kitért arra, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a helyi fiatalok minél nagyobb arányban találják meg számításaikat helyben. 

– A mostani önkormányzati ciklusban mintegy 2 milliárd 923 millió forintnyi beruházás valósult meg városunkban és további 3 milliárd 867 millió forintnyi támogatásról írtunk alá szerződést, vagy kaptuk meg a támogatói döntésről az értesítést, melyek biztos fejlődési pályán tartják városunkat – tette hozzá.

Ezután a Békés 50 – Fél évszázad együtt című kisfilmet mutatták be, majd fellépett a Belencéres Néptáncegyüttes. Kálmán Tibor polgármester átadta a közelmúltban megválasztott Békési Diákparlament tagjai, köztük a diákparlament elnöke, Bíró Szabina és elnökhelyettese, Pál Bence Sándor megbízó levelét.  A programon fellépett Kékkovács Mara, a Budapesti Operettszínház művésze, aki Békés szülötte és a szintén békési kötődésű Oláh Levente, a Magyar Állami Operaház énekkari művésze.

Az ünnepség keretében megnyílt a „Fél évszázad képekben” című kiállítás, amelyet Polgár Zoltán alpolgármester nyitott meg.

Átadták az elismeréseket

Az ünnepségen a városi elismerések is gazdára találtak. Az Év Békési Sportolója címet Balogh Ágnes Kíra asztaliteniszezőnek, Fekécs Szabolcs súlyemelőnek és Kiss Petra gerelyhajítónak ítélte oda a képviselő-testület. 

A Civilek a Városért kitüntetést a Békési Önkormányzati Tűzoltóság részére adományozta a grémium. A Békés Város Közszolgálatért elismerést Molnár Mária, a kulturális központ szakembere érdemelte ki. A „Kecskeméti Gábor” díjat több évtizedes, értékteremtő pedagógiai tevékenységéért Fekete Józsefné vehette át.

A Pro Urbe Békés kitüntetést Békés város kulturális és művészeti életében végzett kimagasló tevékenységéért Kovács Mária, művésznevén Kékkovács Mara érdemelte ki.

A Békés Város Díszpolgára címet a városban tanúsított lokálpatriotizmusáért, a közösségépítés és együttműködés terén végzett munkája elismeréséért Varga Lászlónak, korábbi önkormányzati képviselőnek, bizottsági elnöknek adományozta a testület.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában