Békéscsaba

2023.03.17. 13:15

Tornaszobát alakítanak ki a gyermekosztályon

Tavaly immár harmadszor rendezett jótékonysági bált az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete, a kedvezményezett ezúttal is a Békés Megyei Központi Kórház volt. Az első két alkalommal a gyulai gyermekosztályon zajlott fejlesztés a rendezvények bevételeiből, idén pedig a békéscsabai gyermekosztályt fejlesztik a legutóbbi eseményen összejött 1,4 millió forintból: egy tornaszobát alakítanak ki, valamint tornaeszközöket szereznek be, hogy mozgással is segítsék a gyermekek testi-lelki gyógyulását.

L. B.

A kórház nevében dr. Becsei László és dr. Kolozsi Anita vette át Juhász Zoltántól és dr. Kiss-Rigó Lászlótól az adományt

Fotó: Für Henrik

Az adományt pénteken adta át Juhász Zoltán, az egyesület elnöke és dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, az egyesület tiszteletbeli elnöke a békéscsabai kórház gyermekosztályán dr. Becsei Lászlónak, a központi kórház főigazgató főorvosának és dr. Kolozsi Anita részlegvezető adjunktusnak.

– Bár minden feltétel adott ahhoz, hogy a gyermekek teljesen meggyógyulhassanak, mindig kerülnek előtérbe olyan feladatok, lehetőségek, amelyeket csak plusz források révén tudnak megoldani, megvalósítani – fogalmazott dr. Becsei László. A főigazgató főorvos kiemelte, hogy a békéscsabai gyermekosztály dr. Kolozsi Anita vezetésével sokat fejlődött az elmúlt egy évben, az általános ellátás mellett endokrinológia és diabetológia profillal is bővítették a működését. Az együttműködéseknek köszönhetően az inzulinpumpa-centrum is elindult, a felnőtt osztályokkal ugyancsak kapcsolatban vannak. Az adomány révén olyan hiánypótló fejlesztést tudnak véghez vinni, amely az egészséges életmód felé tereli a gyermekeket.

Mindezt azzal egészítette ki dr. Kolozsi Anita: örül, hogy megvalósulhat az osztály elképzelése, és hogy a munkatársaik egészségének megőrzéséhez szintén hozzá tud járulni a fejlesztés.

Juhász Zoltán, az egyesület elnöke köszönetet mondott dr. Kiss-Rigó László megyéspüspöknek, hogy Szegeden a Szent Gellért Fórumban rendezhették meg az eseményt. Az egyesület tizenkét éves múltra tekint vissza, és mindig is fontosnak tartották a gyermekek támogatását, hiszen ők jelentik a jövőt. A személyes indíttatása az volt, hogy kislánya 12-13 évesen szívműtéten esett át, és ekkor fogalmazódott meg benne: mindent meg kell tenni, hogy a szülők érezzék, a gyermekeik biztos helyen vannak, megfelelő körülmények között gyógyulnak. Hangsúlyozta, hogy az egyesület a továbbiakban is segíti a Békés Megyei Központi Kórházat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában