2023.03.25. 17:48
Tizennyolc elemmel bővült játszótér várja a szabadkígyósi gyerekeket
Új, komplex játszóteret adtak át szombaton Szabadkígyóson. A beruházás annak a pályázatnak a részeleme, amelynek köszönhetően az Újkígyóst és Szabadkígyóst összekötő kerékpárutat is megújították.
A gyerekek már birtokba is vették az új játszóteret. Fotó: Bencsik Ádám
Dr. Takács Árpád, a Békés Vármegyei Kormányhivatal vezető főispán arról beszélt, egy éve adták át a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt, ekkor úgy fogalmaztak, a kastély átadása egy régi adósság törlesztése a helyieknek, a megyének és az ide ellátogató turistáknak is. A főispán emlékeztetett, 25 évvel ezelőtt ezen a téren állították fel azt a sátrat, ahol Balogh József polgármester az első kampányát rendezte, amikor megfogalmazta a fő céljait. Ezek között szerepelt többek között a kastély, az óvoda, az iskola, a bölcsőde felújítása, a zöld területek és a csapadékvíz elvezető rendszer rendbetétele.

Fotós: Bencsik Ádám
– Ha körülnézünk a településen azt látjuk, hogy 25 év alatt a polgármester az ígéreteit teljesítette. A mai játszótér átadás szimbolikus jelentőségű, hiszen ez egy közel olyan értékes beruházás, mint a kastélyé. Egy jól működő társadalom azokba fektet, akik adják a jövőt, ők pedig a gyermekek – fogalmazott a főispán kiemelve, hogy a játszótér egyben közösségi tér is, ahol a szülők, családok találkozni tudnak.
Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta, egyre több olyan eleme van a kastélynak, a kastélyparknak vagy a környezetének, amit a helyiek és a környékbeliek is rendszeresen látogatnak majd. A beruházás része volt korábban a Wenckheim-kerékpárút, továbbá a szintén most szombaton átadott, Újkígyóst és Szabadkígyóst összekötő kerékpárút, valamint a megújult, komplex játszótér is. Utóbbi tizennyolc új elemmel bővült, a gyermekek pedig birtokba is vették.

Fotós: Bencsik Ádám
Zalai Mihály, Békés Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének elnöke úgy fogalmazott, annyira gazdag és szép az új játszótér, amit akár egy nagyvárosban is megirigyelnének. A beruházásról elmondta, mindig a kastély volt a fejlesztések fókuszában, ami nem csak a településnek vagy a békéscsabai járásnak fontos. Amellett, hogy az egyik legszebb kastélya Magyarországnak, egy olyan építészeti örökség, ami annak a családnak volt a lakhelye, akik az elmúlt évszázadokban nagyon sokat tettek Békés vármegyéért. Olyan fejlesztések valósultak meg, amelyek tovább emelik a szabadkígyósi kastély hírét is.

Fotós: Bencsik Ádám
Balogh József, Szabadkígyós polgármestere úgy fogalmazott, a játszótér egy jelentős, 580 milliós pályázat részeredménye, mely elnyerésére többen is törekedtek. Segítséget kértek Herczeg Tamás országgyűlési képviselőtől, Zalai Mihály elnöktől és az újkígyósi képviselő testület is úgy döntött, társ lesz a fejlesztési lehetőségben. Így történt, hogy végül Szabadkígyós nyerte el ez a nagy összegű turisztikai beruházást.

Fotós: Bencsik Ádám