Kerti program

2023.03.18. 13:55

Szorgos hangyák szépítették a Szarvasi Arborétumot

Szorgos hangyák napja címmel tartottak tavaszi kerti munkálatokat felölelő programot pénteken a Szarvasi Arborétumban.

V. E.

Fotók: Szarvasi Arborétum/Facebook

Kugyeláné Décsei Mónika, a kert kommunikációs munkatársa elárulta, nagyon jól sikerült a közös munka, amelyhez száznál is többen csatlakoztak. Idén ugyanis a Benka Gyula Evangélikus Iskola 5 osztálya, 80 diákja és pedagógusai mellett civilek is besegítettek a tavaszi kerti munkálatokba az arborétum kertészeinek.

Megtudtuk, a Pepikertben rendszeresen túrázó Nordic walking csoport tagjai és a diákok a lehullott gallyakat kupacokba rendezték, a kisebb-nagyobb ágakat pedig a sétautak mellé hordták, megkönnyítve ezzel a kertészek feladatát. 

Az így összegyűjtött törött és korhadt ágakat az aprítást követően a kert kanyargós ösvényeire terítik az arborétum munkatársai, így azok csapadékos időben is könnyen járhatók lesznek a kirándulók számára.

A szorgos segítők a munka mellett az első tavaszi virágok között gyalogoltak, játszottak és szabadon barangoltak egy teljes délelőttön át. Így a program egy feltöltődéssel egybekötött tavaszindító élmény is volt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában