Turizmus

2023.03.24. 16:10

Szállodavezetők reggelijét rendezték meg Gyulán

Az idén először tartották meg a szállodavezetők reggelijét Gyulán – tájékoztatott Facebook oldalán dr. Görgényi Ernő, város polgármestere. Minden fontosabb turizmust érintő aktualitást áttekintettek.

P. G.

Idén először tartották meg a találkozót, balra dr. Görgényi Ernő

Forrás: Facebook

Mint a polgármester kifejtette, a találkozónak, amelyen a város összes nagyobb szállodájának vezetője és a kisebb szálláshelyeket tömörítő Gyulai Idegenforgalmi Egyesület vezetősége is részt vett, minden fontosabb turizmust érintő aktualitást áttekintettek. 
– Az összejövetelen beszámolt az idei rendezvény alakulásáról a Gyulai Pálinkafesztivált szervező Magyar Gasztrokulturális Rendezvényszervező Kft. képviseletében Varga-Bora Tímea, emellett szó esett a gyulai nyár többi fontos programjáról, például a Várszínház 60. jubileumi évadáról és a Végvári Napokról, illetve a kezdődő és folyamatban lévő turisztikai fejlesztésekről is – fogalmazott a polgármester. Hangsúlyozta, biztosak abban, hogy a megújuló Százéves Cukrászda, az új kiállítóterekkel bővülő Ladics-ház, a gyermekek számára szabadidőközponttá alakuló alispáni lak és a Nagyváradi úti kerékpárút építése is növelni fogja a város vonzerejét.
Hozzátette, az is örömteli, hogy a találkozót megelőző TDM-taggyűlésen döntés született arról, hogy két újabb gyulai szálloda az Elizabeth Hotel és a Wellness Hotel Gyula is tulajdonossá válik a gyulai turisztikai szervezetben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában