Battonya

2023.03.28. 09:09

Petőfi lábnyomát követték a Mikes diákjai

A Battonyai Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai követték Petőfi lábnyomát. A hétvégén Szabadszálláson lebonyolították a X. Strázsa Petőfi Emlék-Teljesítménytúrát, ahol a résztvevők a 16-31-42 kilométers távok közül választhattak.

Cs. I.

Fotó: Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Technikum/Facebook

Ez a túra folytatása a Téli Strázsa Petőfi Emléktúrának, melyen Szabadszállás emlékei mellett Szalkszentmárton és Dunavecse Petőfi emlékhelyeivel is megismerkedtek a hosszabb távokat választó résztvevők, illetve a célban „Petőfi a katona-költő” című kiállítás volt látható. A túra után lehetőség nyílt a Szabadszállási Helytörténeti Gyűjtemény meglátogatására is.

Megtudtuk, a battonyai középiskolások rendszeresen járnak gyalogtúrára, teljesítménytúrára. Most, a Honvéd Sportszövetség pályázatának keretében indultak útnak - 40 diák és 3 kísérőjük is teljesítette a távokat. A Mikes diákjai a 16, illetve a 31 kilométeres szakaszokat vállalták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában