Költségvetés

2023.03.12. 14:30

Négymilliárd forintos büdzsét fogadtak el Vésztőn

Csaknem 4 milliárd forintos főösszeggel fogadta el nemrég tartott ülésén a képviselő-testület a város idei költségvetését.

L. B.

Fotó: Shutterstock illusztráció

Karakas Anikó polgármester elmondta, hogy a büdzsé korábbi tárgyalása után 200 millió forintos hiányt faragtak le azért, hogy egyensúlyban legyenek a bevételek és a kiadások.

A bevételi oldalon átszámolták a várható adóbevételeket, az óvatos helyett inkább bizakodó lett a költségvetés ebben a tekintetben, valamint ingatlan értékesítésével is kalkuláltak. 

A kiadásoknál a jogszabályi kötelezettség szerint emelték a béreket, ugyanakkor a városüzemeltetési irodánál, a múzeumnál, a művelődési központnál és a hivatalnál nem növelték a fizetéseket a korábbi tervekkel ellentétben. A létszámot sehol sem csökkentették.

Átszámolták az energiaköltségeket is, bíznak abban, hogy a korábbi racionalizálásoknak lesz haszna. Nem terveznek idén játszótér építésével és útfelújítással, járdafejlesztéssel is csak csekély mértékben. Bár az összegek a tartalékok közé kerültek, haladnak a TOP Plusz keretében várható fejlesztésekkel. A korábbi TOP-os támogatásból az uszoda nem építhető meg, annyira emelkedtek az árak, egyedi beruházásként valósulhatna meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában