Békés vármegye

2023.03.22. 13:23

Megnézték a legújabb itáliai trendeket

Az olaszországi Bolognában figyelhette meg a legújabb szépészeti és kozmetikai trendeket nyolc Békés vármegyei szakember a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.

L. B.

Nyolc Békés vármegyei szakember vett részt a rendezvényen

 A Cosmoprof Worldwide Bologna több mint 50 éve a kozmetikai ipar minden szektorában a szakemberek és vállalatok referenciaeseménye – ismertették a kamaránál.

Párizsban és Londonban már több hasonló bemutatón jártak a Békés vármegyei fodrászok, kozmetikusok. Bolognába évek óta készültek, de a pandémia mindig elsöpörte a lehetőséget.

– Három nap soknak tűnik, mégsem volt elég, hogy minden újdonságot, érdekességet megnézzünk – mondta Cseh István, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműves tagozatának elnöke. – Számos újdonsággal álltak elő a cégek, olyan standot is láttunk, ahol kizárólag bio termékekkel dolgoznak. A kiállítás részben anyagokkal és eszközökkel foglalkozott, részben technikákkal, például, hogy hogyan lehet hajkiegyenesítővel hullámosítani a hajat, milyen új vágási technikákat találtak ki.

A tanuláson túl a kapcsolatépítésre is hangsúlyt fektetett a kamara. Nemcsak felvették az Olasz Nemzeti Fodrászkamarával a kapcsolatot, hanem közös projektekben is gondolkodnak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában