Dévaványa

2023.03.06. 06:35

Lassan újra élettel telik meg a Madárváros

Már mozgolódnak, fészkeléshez készülődnek a madarak a Körös-Maros Nemzeti Park dévaványai, Réhelyi tanösvényén található Madárvárosban. Az odúk takarítását még a tél folyamán elvégezték a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont munkatársai.

Beol.hu

Készen áll a szárnyasok fogadására Fotó: Gyulai László/KMNP

Mint az a Körös-Maros Nemzeti Park oldalán olvasható, a 2014-ben felállított, 66 odúból álló Madárváros elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a fákban szegény pusztában otthont, fészkelési lehetőséget biztosítson a különböző madárfajoknak. A kisebb odúk az apróbb, a nagyobb, „D” típusú odúk pedig a nagyobb testű madarak számára biztosítanak megfelelő helyet a tojásrakáshoz és utódaik felneveléséhez.

Két évvel ezelőtt a Madárvárost új helyszínre, a tanösvény kis tavához helyezték át. Ez jó lépésnek bizonyult, amit jól jelez, hogy tavaly az odúk 71 százaléka lakott volt. 

Ahogy minden évben, úgy az idén is elvégezték az odúk takarítását. A Madárváros hátlapjainak leszerelése után kiszedték az előző évi fészekanyagot és fertőtlenítették az odúkat. Az előző évi alom maradványaiban ugyanis lehetnek élősködők, például tolltetvek, melyek később aztán a fiókákat is megtámadják.

A madarak már február első felében megkezdték a helyfoglalásokat, a vetélkedést a különböző odútípusokért. Elsősorban cinegék és verebek igyekeznek maguknak otthont foglalni, de megjelent már egy pár csóka is a Madárvárosnál. A verebek már február első felében szorgalmasan hordták a fészekanyagot.
A Madárváros amellett, hogy otthont ad a különféle fajoknak, a környezeti nevelést is szolgálja. A közelben felállított kis megfigyelőházból akár szabad szemmel is megleshetjük a madarakat, bepillantást nyerhetünk az életükbe.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában