Turisztika

2023.03.15. 18:42

Kirándulóhellyé válhat a Kacsás-tó környéke Békéscsabán

A jaminai bányatavak és környezetük fejlesztése is témaként szolgált a városi közgyűlés nemrég tartott ülésén. Hangsúlyozták, hogy kizárólag a teljesen önkormányzati tulajdonban lévő, több mint 20 hektáros Kacsás-tóra és a Matróz kocsmára összpontosítanak egyelőre, és olyan fejlesztésekben gondolkodnak, amelyek a szelíd, szoft-, zöldturizmust, azaz a természetközeli kikapcsolódási lehetőségeket szolgálnák.

Licska Balázs, [email protected]

Nagy Ferenc alpolgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő Kacsás-tó környékére összpontosítanának. Fotó: Bencsik Ádám

Nagy Ferenc alpolgármester elmondta, hogy a jaminai bányatavak rendszerének csupán egy kis része, nagyjából hatoda van kizárólag az önkormányzat tulajdonában. A tavak mintegy fele, kétharmada pedig osztatlan közös tulajdonú, és ebben is van az önkormányzatnak némi tulajdonrésze. A fejlesztések első állomásaként kizárólag a városi kézben lévő részekre, így a több mint 20 hektáros, a Kacsás-tavat körülölelő területre összpontosítanának.

A nemrég tartott sajtótájékoztatón aláhúzta, hogy a fejlesztési elképzelések nem érintik a két nagy tó egyikét sem. Ennek oka egyrészt az, hogy a Csaba-tó osztatlan közös tulajdonban, a Fás-tó pedig állami tulajdonban van, másrészt pedig az, hogy ezek hasznosítása és üzemeltetése most is kiválóan megoldott, rendezett a környezetük.

Nagy Ferenc alpolgármester elmondta, hogy a Kacsás-tó környezetét is ugyanúgy rendbe tennék, mint amilyen állapotok vannak most a Csaba- és a Fás-tó mellett. A cél az, hogy egy olyan természetközeli kirándulóhellyé válhasson a terület, mint Póstelek vagy a CsabaPark.

Emlékeztetett: a városi közgyűlés döntése értelmében készíttettek egy hidrológiai tanulmányt, amely kitért arra, hogy egyáltalán milyen állapotban vannak és milyen jövőképpel bírnak a jaminai bányatavak. A csaknem 50 oldalas dokumentumból kiderült, hogy a tavak jó részének vízutánpótlása biztosítható, ugyanis a Wienerberger még ötven évig végezne bányászati tevékenységet, de a kérdés – igaz, jelentős fejlesztési költségek árán – akár felszín feletti és felszín alatti vizekkel is megoldható.

Szarvas Péter polgármester szintén sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az önkormányzat – sokak igényét szem előtt tartva – figyel a jaminai bányatavakra és azok környezetére. Ő is hozzátette az elkészült hidrológiai tanulmányra utalva, hogy várhatóan még évtizedekig biztosított lesz a vízutánpótlás a bányászati tevékenység miatt. Első ütemben az önkormányzati területekre összpontosítanak, és egy ötletpályázat után szelíd időtöltéshez kapcsolódó fejlesztéseket terveznek, kerülve a zajt és a hangoskodást, azaz nem zavarnák a horgászokat.

– A jelenlegi és a hosszabb távú tervek sem érintik a Csaba- és a Fás-tavat – emelte ki Opauszki Zoltán tanácsnok is. Szelíd, zöldturisztikai fejlesztésekben gondolkodnak, természetközeli rekreációs időtöltési lehetőséget kínálnának a látogatóknak. Úgy véli, azt is vizsgálni kell, hogy a tervezett beavatkozások hogyan illeszkedhetnek a Körösök Völgye komplex fejlesztési koncepció egészéhez.

Felhozta: érdemes lenne összekötni a Wagner utca vonalában az Orosházi úti bicikliutat, valamint a Wenckheim turista- és kerékpárutat: a Wagner utcában egy kerékpáros nyomot alakíthatnának ki, a Csaba-tó mellett pedig egy mezőgazdasági útként szolgáló bicikliutat építhetnének.

Beszélt arról is az osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlanok kapcsán, hogy a tulajdoni viszonyokat rendeznék, közös megegyezéssel. Ha azonban ezek a tárgyalások év végéig nem vezetnek eredményre, akkor további jogi lépésektől dönthetnek.

Ötleteket, javaslatokat várnak

A Matróz kocsma területe is szerepel a fejlesztési elképzelések között – erről is beszélt Nagy Ferenc alpolgármester, Szarvas Péter polgármester és Opauszki Zoltán tanácsnok. A városi közgyűlés ülésén pedig szóba került, hogy a Kenderföldek Egyesület egy magyar-román határon átnyúló projekt keretében – amint megnyílik a lehetőség – be is adna egy pályázatot az épületre és környékére vonatkozóan.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen fejlesztések legyenek a területen, egy ötletpályázatot is kiírt az önkormányzat: szelíd, szoft-, zöldturizmushoz kapcsolódó javaslatokat várnak, amelyek természetközeli, szabadtéri mozgáslehetőségeket, illetve rekreációs időtöltési lehetőségeket teremtenek, minimális üzemeltetési költségekkel. Az ötletpályázatokat augusztus 31-ig bírálnák el, és ezek alapján jövő év március 31-ig készítenék el a részletes megvalósíthatósági tanulmányt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában