Szakma sztár

2023.03.10. 13:14

Kiadványszerkesztők, nyomdaipari előkészítők versenyeztek Békéscsabán - galériával

Tíz diák jutott be az elődöntőbe: kilencen a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium tanulói, egy pedig a Győri SZC Sport és Kreatív Technikumból érkezett.

L. B.

A tíz elődöntősből hárman jutottak tovább a fináléba.

Végzős kiadványszerkesztők, nyomdaipari előkészítők versenyeztek a Nyomdaipari Tudás- és Képzőközpontban pénteken. Itt és ekkor rendezték meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntőjét, amelyre tíz diák jutott be: kilencen a Békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium tanulói, egy pedig a Győri SZC Sport és Kreatív Technikumból érkezett. A döntőbe közülük hárman kerültek be.

 

Sántáné Fazekas Tünde, a központ vezetője elmondta, hogy a fiatalok plakátnaptárat készítettek, nyomóformát terveztek, majd bemutatták a vizsgaremeket, és a gyakorlati feladatokat követően elméleti felkészültségről ugyancsak számot adtak.

A válogatók során a diákok a szakmai vizsga írásbeli része alól immár mentességet szereztek, de akik ezt követően is jól teljesítettek és teljesítenek, azok további elemei alól is mentesülhetnek.

Fotók: Imre György

Kiemelte, hogy immár második alkalommal adott otthont a pár éve átadott Nyomdaipari Tudás- és Képzőközpont az elődöntőnek, ami nagy megtiszteltetést jelent az intézmény számára. Hangsúlyozta azt is: Békéscsabán egyre népszerűbb a nyomdaipari technikusképzés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában