Beruházás

2023.03.03. 10:59

Ha esik, ha fúj, jót játszhatnak, sőt, mezítláb is rohangálhatnak majd a zsadányi óvodások

Újabb beruházás került napirendre a Tündérkert óvodában, miután az önkormányzat a TOP Plusz keretében több mint 38 millió forintot nyert az intézmény további fejlesztésére.

L. B.

A zsadányi óvoda bővítése tavaly fejeződött be

Fotó: Lehoczky Péter

Az óvodát vezető Gulyásné Lupsán Mariann elmondta: nagyjából 160 négyzetméteren tetőt építenek az udvar gumiburkolattal ellátott része fölé, amely segítséget jelent abban, hogy nem megfelelő – akár zivataros, akár túlzottan napsütéses – időjárás esetén is kint játszhassanak a gyermekek. Új udvari játékokat is vásárolnak ide, illetve a nemrég kialakított udvari részre mezítlábas ösvényt és magaságyást telepítenek. Emellett egy 20 négyzetméteres tárolót építenek, valamint egy okostáblát szintén beszereznek, amely az óvoda és az iskola közti átmenetet segíti.

Emlékeztetett: az óvodát korábban sikeres pályázatok révén felújították, energetikailag korszerűsítették, valamint egy csoportszobával és a szükséges kiszolgáló helyiségekkel bővítették.

Jelenleg 63 gyermekről gondoskodnak három csoportban nap mint nap az intézményben. Az újonnan kialakított csoportszobában a nagycsoportosok kaptak helyet, akik huszonheten vannak, a helyiség teljesen kihasznált. Hangsúlyozta: a zsadányi óvoda – a térségben kiemelkedő módon – kellően ellátott szakemberekkel. Minden csoportban megvan a szükséges két óvodapedagógus, illetve a gyermekek fejlesztése, segítése kapcsán is rendelkezésre állnak a szakemberek.

Zsadány polgármestere, Dudás Árpád elmondta: a képviselő-testület nemrég újabb három évvel meghosszabbította Gulyásné Lupsán Mariann óvodavezetői kinevezését. Ugyanis a szakember megszerezte az intézmény irányításához szükséges végzettséget – közoktatási vezető szakvizsgázott pedagógus lett –, ezzel teljesítette a köznevelési törvényben előírt kötelezettségét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában