2023.03.16. 20:48
Gyulai értékeket ismertek meg a koleszosok
Az Interaktív értéktári élmény-előadás és roll kiállítás-sorozat első rendezvényét rendezték csütörtökön délután a gyulai Göndöcs Benedek Katolikus Technikum Part utcai kollégiumában.
Kónya István: hovatartozásunk, magyarságtudatunk egyik alapja és pillére értékeink tisztelete
Fotó: Bencsik Ádám
Kiss József, a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület elnöke elmondta, a program a gyulai értéktár bemutatására, az értékek átadásának céljával jött létre.
– Szeretnénk ugyanakkor, ha a fiatalok maguk is javasolnának újabb értékeket, például olyan helyi művészeket, helyeket, programokat, amelyek közel állnak hozzájuk, és később az értéktár bizottság elé kerülhetnek – fogalmazott Kiss József. Mint mondta, egy-egy értéktár általában a régi hagyományokon, a meglévő értékrendszeren alapul, és nagyon fontosnak nevezte, hogy a fiatalok részt vegyenek annak megőrzésében, bővítésében.

Fotós: Bencsik Ádám
Kónya István alpolgármester, a Gyulai Települési Értéktár Bizottság elnöke néhány mondatban bemutatta az általa vezetett grémium tevékenységét, bő tíz éve tartó munkáját. Kitért arra, hogy a vármegye hetvenöt települése közül hatvanban működik értéktár bizottság.
Hangsúlyozta, hovatartozásunk, magyarságtudatunk egyik alapja és pillére értékeink tisztelete.
– Ám ezeket először fel kell kutatni, rendszerezni, bemutatni, majd megismertetni másokkal is. Egyfajta közösségépítő- és erősítő feladat ez – emelte ki Kónya István, aki arra biztatta a fiatalokat, hogy ismerjék meg településeik értékeit, ha szükséges kutassanak fel és javasoljanak új értékeket az értéktárakba.
Az eseményen „Interaktív értéktári élmény-előadás és roll kiállítás” címmel Bagyinszki Zoltán tartott előadást.