Közgyűlési döntés

2023.03.04. 07:27

Fix áron jutnak energiához a csabai intézmények

Fix áron szerzi be a villamos energiát az önkormányzat az intézmények esetében április elejétől év végéig – derült ki a városi közgyűlés nemrég tartott ülésén, miután úgy döntött a grémium, hogy él ezzel a felkínált lehetőséggel. Eddig tőzsdei indexált áron vásárolt.

L. B.

Jelentős megtakarítást érhetnek el a döntéssel Békéscsabán.

Nagy Ferenc alpolgármester nemrég sajtótájékoztatón elmondta, hogy korábban a gáz esetében is így döntöttek, akkor a határozatot nem a városi közgyűlés, hanem az illetékes bizottság hozta meg. Az áram esetében csak az intézményi fogyasztóknál volt adott ez a lehetőség, mivel a közvilágításra vonatkozóan év végéig rendelkezik szerződéssel az önkormányzat.

Úgy véli, ha a márciusi árak – amelyeken majd rögzítik az árat – a februárihoz hasonlóan alakulnak, akkor összességében jelentős megtakarítást érhetnek el. Emlékeztetett: a költségvetés tervezésekor 260 forintos egységárral számoltak, de becslések alapján az ár márciusban 146 és 158 forint közötti is lehet. Hangsúlyozta azt is, hogy a büdzsében a megemelkedett árak miatt jelentős tétellé léptek elő az energiaköltségek.

Szarvas Péter polgármester az ülésen hozzátette, van némi kockázat abban, hogy fixált áron szerzik be a villamos energiát kilenc hónapon keresztül, de a döntés több százmillió forintos megtakarítást jelenthet.

Paláncz György tanácsnok azt emelte ki, hogy a tervezettnél egységenként 100 forinttal olcsóban szerezhetik be az áramot, az ár fixálásával nem lesznek kitéve a tőzsdei ingadozásoknak. Jelezte: az intézmények évente 4 millió kWh áramot fogyasztanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában