Békés

2023.03.25. 19:40

Dr. Pálmai Tamás az idei Nefelejcs-díjas

Ebben az évben kultúraszervező és kultúrapártoló, továbbá szépirodalmi tevékenységéért dr. Pálmai Tamás háziorvos, közíró, Békés város kiemelkedő közösségi szervezője vehette át a Nefelejcs-díjat. Az elismerést a békési városháza Irányi Dániel dísztermében megtartott szombat délutáni ünnepségen adták át.

P. G.

Az egyesület kimagasló munkásságért ismerte el dr. Pálmai Tamást. Fotó: Gazsó János

A díjat 2009-ben alapította a Nefelejcs Egyesület, amelyet a szervezet tagsága mindig olyan személyiségnek vagy személyiségeknek ítél oda, aki, illetve akik sokat tesznek a település közoktatásáért, kultúrájáért és a helyi civil élet gazdagításáért.

A rendezvényt dr. H. Kovács Eszter nyugalmazott tisztifőorvos nyitotta meg, aki elmondta, amikor részt vesz az egyesület egy-egy programján, olyan érzése van, mint amikor hazament a nagyszüleihez. Mint elárulta, többgenerációs nagycsaládban nevelkedett, és amikor a nagyszüleihez látogattak, érezték az otthon illatát.

– Jó érzés volt, hogy hazaértünk, hogy semmi váratlan nem történhet, védelmezettek vagyunk, békesség tölt el. Amikor idejövök, ugyanezt érzem, mindannyian egyformává válunk ugyanúgy, ahogy a nagyszülői házban – emelte ki. Nagyon fontosnak nevezte, hogy gyerekek meg tudják különböztetni a talmit a valódi értéktől. 

A díjazottat különleges, személyes és egyéni gondolatokkal Barkász Sándor, dr. Pálmai Tamás jó barátja méltatta. Az elismerést Balog Gáborné, az egyesület elnöke, valamint Dávidné Gyarmati Zsuzsanna és Oláh Ibolya alelnökök adták át.

Dr. Pálmai Tamás úgy fogalmazott, kevés elismerés lehet olyan értékes, mint amit a helyiektől kap valaki.

Ezután Szegfű Katalin, mint a Békési Újság főszerkesztője, egyben az egyesület tagja köszöntötte a díjazottat. Kiemelte, nagy sokra tartja dr. Pálmai Tamás derűjét, nem szűnő mosolyát. Mint mondta, biztos benne, hogy csak ezzel is, ő már gyógyító.

– Nem csak beteg testek, hanem a magányos, elhagyott, szorítások között lévő, egy-egy bátorító szóra és mosolygó szemre vágyó lelkek gyógyítója – fogalmazott.

Az eseményen fellépett Kisné Sajben Kitti, a Belencéres Néptáncegyüttes és meglepetésként dr. Pálmai Tamás lánya, Serei-Pálmai Panna énekesnő, valamint Oláh Krisztián.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában