Premier

2023.03.25. 14:09

Bemutatták a Center Moziban a Volt egyszer egy vadvízországot - galériával

Telt ház előtt mutatták be Szendőfi Balázs Körösök vidékéről szóló Volt egyszer egy vadvízország című filmjét szombaton délelőtt Békéscsabán, a Center Moziban.

Papp Gábor

Dr. Hunya Miklós, Szendőfi Balázs és Nemes Attila a nagy érdeklődéssel várt premier előtt Fotó: Kiss Zoltán

Nemes Attila, a programot szervező Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KHESZ) ügyvezetője hírportálunknak elmondta, évekkel ezelőtt a Halak napján tartott fővárosi rendezvényen ismerte meg Szendőfi Balázst, amikor az alkotó Hegyek-völgyek halai című filmjét mutatták be.

– Szenzációs filmet láthattunk hozzáillő kiváló zenével. Balázzsal akkor beszélgettünk először, hogy mi lenne, ha a Körösök völgyéről, az itteni különleges környezetről, növény- és állatvilágról is forgatna egy filmet – idézte vissza az előzményeket Nemes Attila. Mint megtudtuk, az elképzelés akkor véglegesítették, amikor a rendező a kárókatonákról készített Közlegények című dokumentumfilmjének munkái során a Sebes-Körösönél járt.

– A legfőbb célunk az volt, hogy egy természetfilm mutassa be a Körösök egyedi környezetét, már említett állatvilágot, és azon belül is a halak világát – emelte ki Nemes Attila. A KHESZ ügyvezetője elmondta, örömmel fogadták, hogy a szombati premier telt ház, mintegy 250 néző előtt zajlott. Jövő szombaton, április elsején ugyancsak délelőtt 10 órától előzetes regisztrációt követően ismét ingyenesen megnézhetik majd az érdeklődők az alkotást, illetve a KHESZ iskolai osztályok számára is külön lehetőséget ad a film megtekintésére.

Szendőfi Balázs kérdésünkre elmondta, a kis- és közepes méretű vízfolyások, mint a Körösök és azok élővilága közel állnak hozzá, ezek a tájak a kedvencei közé tartoznak. Mint kifejtette, a film körül járja a folyószabályozás, az emberi tájhasználat kérdését. Mint megtudtuk, a forgatás 2021 áprilisában kezdődött, és 2023 február végéig tartott. Ezalatt összesen 161 napot töltött terepen, a köztes időt pedig utómunkával, vágással, szövegírással töltötte.

– A film 87 perces, ami mozi szempontjából ideálisnak számít, tévé szempontjából talán kicsit hosszú, de még kezelhető – árulta el a rendező, aki kérdésünkre hozzátette, az évszakok változásaival párhuzamosan mutatja be a Körösök vidékét, a különböző helyeket. A Volt egyszer egy vadvízországban emellett fontos szerepet kapnak Móricz Zsigmond gondolatai is, amelyeket a Kép a Sárrétről című művében fogalmazott meg 1935-ben. Az író akkor több szempontból a mostanihoz nagyon hasonló helyzetet vázolt fel, s most is a móriczi gondolatok osztják fejezetekre az alkotást. 
Szendőfi Balázs elmondta, a közeljövőben Sajóörösön, Budapesten, Pécsett és Kőszegen is láthatja majd a közönség a filmet, illetve az alkotás bekerült a Gödöllői Természetfilm Fesztiválra is. Várhatóan az MTVA egyik csatornája ugyancsak műsorra tűzi majd, illetve előreláthatólag május végén ingyenes Youtube premierje is lesz az alkotásnak.

A rendező kiemelte, rengeteg élményt szerzett számára a forgatás során, amelyek közül kérdésünkre két emlékezetes részt emelte ki. Ilyen volt a Dunavirágrajzás a Sebes-Körös, illetve a pontyívás a Körösökön.

Meg kell őriznünk értékeinket

Dr. Hunya Miklós, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének elnöke elmondta, a film a 2020-as években készült, így napjaink valóságát, tájait, különleges környezetét jeleníti meg.
– A folyószabályozás előtti vadvízország már nem állítható vissza, az emberi fejlődés változásokat hozott magával. Ugyanakkor mindannyiunk feladata, hogy megőrizzük a mostani értékeket – hangsúlyozta. – A Körösök vidéke térségünk egyik legfőbb látványossága, egyben turisztikai vonzereje is egyben.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában