Fórumok

2023.03.25. 07:06

Békéscsabán indította országjárását a Mi Hazánk

Országjárást indított a Mi Hazánk a magyar dolgozókért, ennek első állomása volt pénteken Békéscsaba – jelentette be Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetjének elnöke pénteken az Andrássy úton tartott sajtótájékoztatón.

L. B.

Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetjének elnöke az Andrássy úton tartott sajtótájékoztatót pénteken

Fotó: Licska Balázs

Úgy vélik, kiemelten foglalkozni kell a magyar dolgozókat érintő problémákkal, mert egyre inkább elszegényedhetnek a magyarok. 

Három fő problémakörrel foglalkoznak a fórumokon, és ezeken megoldási javaslatokkal is előállnak. Az első ilyen, hogy szerintük gyengék a fizetések, ezért béremelésekre van szükség, ám ezt másként lehet megtenni egy állami cégnél, egy multinál, valamint a kis- és középvállalkozásoknál. A második, hogy véleményük alapján a munkakörülmények hagynak kívánnivalót maguk után, pedig ez sok esetben nem pénz-, hanem szemléletbeli kérdés. A harmadik, hogy szerintük az érdekképviselet, a szakszervezetiség ma romokban hever, a szakszervezeti vezetők sok esetben anyagilag függenek a munkáltatótól, ezért függetlenítenék őket, erre egy államilag finanszírozott anyagi, illetve jogi alapot hoznának létre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában