Mentőszolgálat

2023.03.18. 11:57

Az átalakítások után Békésben is átállnak az új ügyeleti rendszerre

Bár a korábbi tervek szerint már április-májusban csatlakozott volna Békés vármegye is az új ügyeleti rendszerhez, még szükséges kisebb változtatásokat elvégezni ehhez.

Beol.hu

A mentőszolgálat koordinálja az új rendszert /Fotó: MW/

Az első időszak tapasztalatai és a betegektől érkező visszajelzések alapján Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is jól működik az új alapellátási ügyeleti rendszer – hangsúlyozta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője, Győrfi Pál.

Mint a Magyar Nemzet írta, Győrfi Pál szerint a tapasztalatok továbbra is egyértelműen alátámasztják, hogy a hétköznap 16 és 22 óra, valamint hétvégén 8 és 14 óra közötti időszakokban jelentkező betegek enyhébb panaszokkal, háziorvosi ellátást igénylő problémákkal fordulnak az ügyelethez, így ellátásukra a háziorvosok lennének a legalkalmasabbak, miközben az őket helyettesítő szakemberekre, orvosokra, illetve mentőtisztekre a betegellátás más területén volna szükségük a rászorulóknak. 

A szóvivő kiemelte azt is: bíznak benne, hogy az eddig távol maradt háziorvosok is be fognak kapcsolódni az ellátásba annak érdekében, hogy az ügyeleti rendszer a jövőben is zavartalanul működhessen, és minden beteg a számára legmegfelelőbb ügyeleti ellátásban részesüljön.

A három vármegye után áprilisban Borsod-Abaúj-Zemplén is csatlakozik az új ügyeleti rendszerhez. Az OMSZ főigazgatója, Csató Gábor korábban arról beszélt, tervben volt, hogy április–májusra Komárom-Esztergom és Békés vármegye is csatlakozzon,  azokon a telephelyeken viszont még szükséges kisebb változtatásokat végezni. A mentőszolgálatnak országosan 2024. február 29-ig kell végrehajtani az átállást. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában