Gyulai megemlékezés

2023.03.15. 15:48

Demeter Szilárd: ,,a magyar szabadság az élet szabadsága” – galériával

Gyulán, a városháza dísztermében emlékeztek a március 15-i eseményekre. Ünnepi beszédben Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója elmondta, 175 éve, amikor egész Európa felbolydult, egyedül nálunk zajlott békésen a forradalom; amíg másutt fegyvert fogtak, nálunk verset írtak.

P. G.

Demeter Szilárd, a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnöke

Fotó: Lehoczky Péter

– Amíg Európában dörögtek az ágyúk, nálunk Petőfi Sándor elszavalta a Nemzeti dalt, Jókai Mór olvasta fel a 12 pontot – tette hozzá. Demeter Szilárd szólt a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal „versháromság” üzeneteiről, nemzetünk életében betöltött szerepéről. Kifejtette, az 1848-as vértelen forradalmat véres szabadságharc követte, és abban áldozta életét a hazáért és a magyar szabadságért Petőfi Sándor is. 

– A forradalomban még nemzetőrséget állítottunk, majd amikor a birodalmi központból rárontottak a nemzetünkre, akkor nemzetőrökből honvédők lettek – fogalmazott, majd ennek kapcsán kiemelte: százhetvenöt évvel ezelőtt alapítottuk meg a Magyar Honvédséget is. Az ukrajnai harcokra is utalva elmondta, a béke pártján állunk, több mint ezer esztendeje az élet kultúráját erősítjük a Kárpát-medencében.

– A mi szabadságunk, a magyar szabadság az élet szabadsága – emelte ki.

Az ünnepi műsorban közreműködött a Kormorán Zenekar, Bakos-Kiss Gábor, Jászai Mari-díjas színművész és az Erkel Ferenc Vegyeskar. Az ünnepséget koszorúzás követte a városháza előtti, napokban megújult Petőfi-szobornál.

 

Ezt ünnepi képviselő-testületi ülés követte, amelyen megnyitó beszédet mondott dr. Görgényi Ernő polgármester, felidézve az 1848. március 15-i eseményeket.

 

Az eseményen együttműködési megállapodást írt alá a gyulai Erkel Diákünnepek Alapítvány és a Magyar Kultúráért Alapítvány az EDÜ diákfesztivál kapcsán. A dokumentumot Farkas Mária, az Erkel Diákünnepek Alapítvány kuratóriumi elnöke, Demeter Szilárd, a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnöke és dr. Görgényi Ernő írta alá.

Az ünnepi ülésen a szokásoknak megfelelően a városi elismeréseket is átadták. A „Kiváló Polgár” kitüntető címet Haász Ferenc, a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület alapító elnöke vehette át dr. Görgényi Ernőtől.

 

A testület „Gyula Városért” kitüntető címmel ismerte el Mult József Ferenc, a Dobos István Modellező Club elnöke, Tölgyesi Anikó állatvédő, valamint az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézménye kollektívája munkásságát.

 

A grémium posztumusz „Gyula Városért” kitüntető címet adományozott Kepenyes Pál zenepedagógus, a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola egykori igazgatója, a Gyulai Big Band együttes alapítója részére.

A „Gyula Városért Oktatásáért” kitüntető címet Tóth István, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium intézményvezető- helyettese, matematika-földrajz szakos tanára vehette át. A „Gyula Város Sportjáért” kitüntető címet Biró István játékvezető-edző érdemelte ki.

A „Gyula Város Egészségéért” kitüntető címmel Szicsek Margit klinikai szakpszichológus és főiskolai docens munkásságát ismerték el.

A „Gyula Város Szolgálatáért” kitüntető címet Niedermayerné Vaszkán Gyöngyi Mária, a polgármesteri hivatal pénzügyi osztályának köztisztviselője és Veresné Góg Erika, a Gyulai Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztályának köztisztviselője érdemelte ki.

A testület „Dr. Gyarmati István-díj” kitüntető címet adományozott dr. Dudás Mihály, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza I. sz. Belgyógyászati osztály osztályvezető főorvosa részére.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában