Segítségnyújtás

2023.03.06. 15:44

A halál torkából hozták vissza a csabai hajléktalant

Olvasói jelzést kaptunk arról, hogy rosszul lett egy hajléktalan férfi az Egyensúly AE Egyesület békéscsabai, Kolozsvári utcai szociális kikötőjében hétfőn délelőtt. Úgy értesültünk, hogy újraélesztéssel a dolgozók hozták vissza az életbe a klinikai halál állapotából a férfit, majd a mentők folytatták az újraélesztést, mely sikerült, és ezután stabilizálták az ellátott állapotát.

Ny. L.

Forrás: Shutterstock

Schriffertné Lócskai Henriett, az Egyensúly AE Egyesület elnöke megkeresésünkre elmondta, hétfőn 10 óra körül munkatársaival furcsa hangokra lettek figyelmesek. Rohantak a hangok irányába, a szociális kikötő középső részébe, ahol az egyik ellátott tartózkodott.

– Két kollégámmal értünk oda, a bajba jutott embernek se légzése, se pulzusa nem volt. Együttes erővel lehúztuk az ellátottat az ágyról a földre, és amennyire lehetett, megszabadítottuk a ruháitól, majd elkezdtük az újraélesztést kompresszióval és befúvással. Egyszer életjeleket is mutatott a bajba jutott, de ez nem tartott sokáig – ecsetelte Schriffertné Lócskai Henriett. – Közben hívtuk a mentőket, rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és ők már speciális géppel folytatták az újraélesztést. Láttuk, hogy ez sikeres volt, és stabilizálták a férfi állapotát, infúziót adtak neki, majd kórházba szállították.

Schriffertné Lócskai Henriett elmondta, szociális intézményként fontos az, hogy az elsősegélynyújtást, az újraélesztést el tudják végezni a kollégái is, akik közül többen egészségügyi végzettséggel rendelkeznek. Mindez hozzásegített ahhoz, hogy a vészhelyzetben is pontosan tudták, mi a dolguk.

Hat percen belül a helyszínre érkeztek

Hangai József, a mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa elmondta, a békéscsabai mentésirányítás azonnal egy esetkocsit riasztott a helyszínre, ami a riasztástól számított hat percen belül a helyszínre érkezett. Az egység kiterjesztette az újraélesztést emelt szintűre, és még hosszasan küzdöttek a beteg életéért, ami eredményre vezetett, visszatért a spontán keringése. A helyszíni állapotstabilizálást követően kórházba szállították a beteget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában