Társadalmi felelősségvállalás

2023.03.20. 13:53

A Gyulai Várfürdő kétezer fürdőbelépővel segíti a véradásokat

Kétezer fürdőbelépőt biztosít a Gyulai Várfürdő Kft. a Magyar Vöröskereszt gyulai területi szervezete részére, hogy ilyen módon is segítse a véradások szervezését, illetve népszerűsítését. A közel 5,7 millió forint értékű belépőket hétfőn délelőtt Kun Miklós, a Gyula Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója adta át Tövisháti Zsoltnak, a karitatív szervezetet gyulai területvezetőjének.

P. G.

A kétezer belépőt Kun Miklós adta át Tövisháti Zsoltnak

Fotó: Bencsik Ádám

Már tradíciónak számít, hogy a Gyulai Várfürdő Kft. fürdőbelépőkkel támogatja a Magyar Vöröskereszt véradói tevékenységét, illetve annak promótálását, előmozdítását – emelte ki az átadást megelőző sajtótájékoztatón Kun Miklós. A cég ügyvezető igazgatója elmondta, együttműködésük a karitatív szervezettel 2012-re nyúlik vissza, az akkori fürdővezetés is felismerte, hogy a fürdőnek nem csak feladatai, hanem kötelezettségei is vannak.

Ezek közé a kötelezettségek közé soroljuk az egészséges életmód támogatását, illetve népszerűsítését, valamint a véradások segítését

 – fogalmazott Kun Miklós. A szakember ennek kapcsán kifejtette, tisztában vannak azzal, hogy mennyire nehéz egy-egy véradás szervezése, mennyire nehéz megmozgatni az embereket, miközben óriási szükség van a vérre.

– Abban bízunk, hogy az ilyen szimbolikus segítséggel, ilyen gesztusokkal tovább erősíthetjük a Vöröskereszt tevékenységét, és még inkább ráirányíthatjuk a figyelmet a véradások fontosságára – folytatta a gondolatot. Kun Miklós kitért arra, hogy a belépőjegyek biztosítása mellett általában évente három alkalommal véradásokat is szerveznek a Gyulai Várfürdőben. A következő ilyen alkalom április 26-án lesz, amire a külsősöket is várják. 

A nagy értékű adományt a Vöröskereszt nevében Tövisháti Zsolt, a szervezet gyulai területvezetője vette át Kun Miklóstól. Mint elmondta, a gyulai területhez tizenegy település tartozik, és egy-egy évben többnyire mindenütt szerveznek véradást.

– Mindez éves szinten 170-180 véradást és háromezer véradót jelent csak ebben a térségben – tette hozzá. Mint elmondta, a véradók legfőbb célja, hogy más embereknek segítsenek, mások gyógyulását elősegítsék, ugyanakkor nagyon jól esik számukra a gesztus. – Szívesen fogadják a belépőket, és a folyamatos együttműködésnek köszönhetően meg is szokták már, hogy kapnak jegyeket. Előzetesen mindig több kérdést is kapunk ezzel kapcsolatban – mondta el kérdésünkre Tövisháti Zsolt. 

Kun Miklós felvetésünkre megerősítette, hogy a Gyulai Várfürdő számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, aminek jegyében több karitatív akciót, illetve programot is támogatnak. Ilyen a Fuss a Sérült Gyermekekért jótékonysági futóverseny, amelyet szintén belépőkkel, illetve ajándékokkal segítenek. Emellett ugyancsak támogatói a gyulai Agility Kupa és ParAgility Kupa országos és nemzetközi kutyás ügyességi versenynek, aminek keretében a szervező Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub ugyancsak sokat tesz a társadalmi elfogadásért. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában