Vdemelés

2023.03.18. 09:58

A gyerekeket is bevonta a lopásba az orosházi páros

Kisebb értékre társtettesként folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség egy 24 éves büntetlen előéletű, de más ügyből kifolyólag letartóztatásban lévő orosházi férfi és egy 33 éves büntetett előéletű nő ellen, akik úgy loptak egy cukrászdából, hogy a nő két gyermekét is rávették erre.

Papp Gábor

Fotó: Shutterstock illusztráció

A férfi és a nő, akik egymás távoli rokonai és a vádbeli időben egy lakcímen éltek, 2021. április 02-án, az éjszakai órákban elhatározták, hogy az egyik orosházi cukrászdába bemennek és onnan jogtalan eltulajdonítási céllal élelmiszert visznek el.

Az asszony és a férfi a nő gyermekeit, a nevelése és felügyelete alatt álló fiatalkorú, akkor 14 és 13 éves lányokat is rávették arra, hogy nekik a lopás elkövetésében segítséget nyújtsanak, illetve, hogy a bűncselekményt velük együtt kövessék el.

2021. április 3-ára virradó éjszaka, éjfél után nem sokkal megjelentek négyen a cukrászdánál. 

A férfi a cukrászda nagykapuján átmászott, a kaput belülről kinyitotta, majd ő és a 13 éves kislány bement a cukrászda udvarára, majd az onnan nyíló, nyitva lévő raktárhelyiségbe, és onnan az utcára kivittek 100 mignont és 10 habrolót összesen 33 ezer forint értékben. A nő és a 14 éves kislány az utcán maradva figyeléssel biztosították a bűncselekmény elkövetését.

Miután a süteményeket hazavitték, még egyszer fordultak; a második alkalommal öt kilogramm édes teasüteményt és hat gesztenyepürét, valamint egy ládát tulajdonítottak el 20 ezer forint értékben. Másnap hajnalban ismét visszamentek, de a tulajdonos a korábbi lopások miatt a raktár ajtaját bezárta, így már nem tudtak ellopni semmit.

A két gyermeket később a gyámhatóság kiemelte a családból.

A nyomozó hatóság őket is gyanúsítottként vonta felelősségre a lopás elkövetése miatt, de az idősebb gyermekkel szemben a Gyulai Járási Ügyészség megrovás alkalmazása mellett, míg a fiatalabb gyermekkel szemben a nyomozó hatóság a gyermekkor, mint büntethetőséget kizáró ok miatt megszüntette az eljárást.

A járási ügyészség a nő és a férfi beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit végrehajtandó, míg a nőt próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, a férfit tiltsa el a közügyek gyakorlásától, illetve a bűncselekménnyel elért vagyoni előny erejéig rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást. Ezen felül az ügyészség arra is indítványt tett, hogy a bíróság tiltsa el őket minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végeznék, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állnának.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában