Rakonczás Szilvia

2023.03.30. 06:30

A Békés Megyei Könyvtár igazgatója nem hagyja ott végleg a könyvek birodalmát

Először profi táncos vagy keramikus szeretett volna lenni, majd mégis a könyvek világában kötött ki, ahol 43 évet töltött. Ebből tizenhatot Békéscsabán, a megyei könyvtárban, melynek az utóbb tíz évben az igazgatója. Rakonczás Szilvia idén március 31-ével vonul nyugdíjba, de nem csukja be maga mögött véglegesen az intézmény ajtaját. Nyugdíjasként még nem tudja, pontosan mit csinál majd, de nyitott, és kíváncsian várja, mi talál rá, és hoz új tevékenységeket, örömöket életébe.

Nyemcsok László [email protected]

Rakonczás Szilvia a táncos és a keramikus helyett a könyvtárosi pályát választotta

Fotó: Für Henrik

– Találkozunk még itt, a megyei könyvtárban a jövő héten is?
–  Semmi akadálya, hiszen vannak aláírandó, csak általam befejezhető dolgok. Jó néhány hétig tehát még készenlétben állok. Fejembe vettem, hogy elindítok egy olyan kört, mozgalmat, civil szervezetet, melyben mi, nyugdíjas könyvtárosok háttértevékenységet végzünk a könyvtár, a köz javára. Gondolok itt a digitalizálás segítésére – amiben folyamatosan fejlődünk – és az adatbázisok feltöltésére. Előveszünk régi újságokat, fényképeket, dokumentáljuk, kik szerepelnek rajtuk. Olyanokat ismerünk fel ugyanis, akiket az utánunk következők minden bizonnyal már nem, vagy csak hosszas utánajárással tudnak.

–  Visszautazva a múltba, úgy tudom, kisgyerekként egyből az iskolában kezdett. Valóban így történt?
– Szüleim tanyasi iskolákban tanítottak, és amikor már ülni tudtam, bevittek az intézménybe, hiszen egyedül nem maradhattam otthon, bölcsőde, óvoda ott nem volt. Ennek ellenére nem emlékszem arra, hogy például hamarabb tanultam meg írni, olvasni, mint a kortársaim.

– A szülői, pedagógusi minta ellenére először nem tanár vagy könyvtáros szeretett volna lenni. Mit gondolt, mi lesz, ha nagy lesz?
– Évekig Nyíri Lajosnál táncoltam, amit nagyon szerettem, innen jött az ötlet, hogy hivatásos táncosként folytassam. A keramikus világ azért vonzott, mert kézbe vehető, hasznos tárgyakat alkothat az ember. Ezek azonban még gyermeki elképzelésnek számítottak, a gimnáziumból már a tanári pálya felé kacsintgattam.

– Az is lett, mégpedig matematika-könyvtár szakos. Nem egy szokványos párosítás. Miért ezt választotta?
– Elsőre úgy tűnhet, hogy furcsa a reál és a humán vonal összekapcsolása miatt. Akkoriban azonban már megjelent a számítógép, majd betört a könyvtár világába is, például a katalogizálásba. Később egyre nagyobb teret hódított a könyvtári rendszerek felépítésében. Szóval, az élet bebizonyította, hogy a kettő nagyon közel áll, állhat egymáshoz. Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a gimnáziumban olyan matematika tanárom volt Bajnok Zoltán személyében, aki megkedveltette velem ezt a tantárgyat, nagyon jól tanította.   

– A könyvtárhoz visszatérve, igazgatóként nem érte be azzal, hogy „csak” egy hagyományos szolgáltatásokat nyújtó megyei intézményt vezessen. Programok sokaságát hozta be az író-olvasó találkozóktól a koncertekig, a kiállításoktól az ismeretterjesztő előadásokig.
–  Mindig valami újat is adni akarunk a látogatóinknak, és figyelemfelkeltő programokkal minél több embert becsalogatni a könyvtárba. Természetesen azzal a szándékkal is, hogy ismerjék meg szolgáltatásainkat, melyek folyamatosan bővültek. Érdekes, izgalmas, széles érdeklődésre számot tartó, a kultúra minden részét bemutató, változatos programokban gondolkoztunk. No, és olyanokban, melyekre pályázni lehetett, hiszen az anyagi forrásokat biztosítani kellett. Úgy gondolom, a Békés Megyei Könyvtár egy rugalmas intézmény, mely megfelel az új kihívásoknak is.

– Hobbija az utazás, nyugdíjas éveiben bizonyára több ideje jut erre. Hova szeretne még eljutni?
– Mindenhova. Persze, ez nem lehetséges, de főként Magyarország olyan részeit szeretném felkeresni, ahol még nem jártam. Nem tudom, hogy miért, de szeretnék eljutni például Ráckevére. Nagyon szeretem a barlangokat, a hegyeket, az erdőket is, régebben sokat túráztunk a családdal, a barátokkal. Az utóbbi időben a gyaloglás maradt, fél óra otthonról be a könyvtárba, este félóra haza.

– Azt egy könyvekkel napi kapcsolatban álló embernél nem lehet kihagyni, hogy mit olvas legszívesebben. Önnél milyen olvasnivaló vezet?  –  Ez az életkortól és a munkától is függ. Nagyon szeretem a verseket, a szépirodalmat, de leginkább a szakmai kiadványokat forgattam. Mégpedig, hogy képben legyek mindennel a hivatásomban, fejlődjek, gyarapodjon a tudásom, ötleteket merítsek. Ezentúl olyan hosszabb családregényeket is előveszek, melyek tervben voltak, de idő híján kimaradtak.

Névjegy

Rakonczás Szilvia 1958-ban született Gyulán. Békéscsabán, a Rózsában érettségizett, majd 1980-ban a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán végzett matematika-könyvtár szakon. 2008-ban a Szegedi Tudományegyetemen informatikus könyvtáros diplomát szerzett. 1980–85 között a békéscsabai Lékai középiskolai kollégiumban dolgozott könyvtárosként, majd 2001-ig a 10-es iskolában könyvtárosként, tanárként. 2007-ig a pedagógiai intézetben folytatta szakmai pályafutását, majd 2007-től a Békés Megyei Könyvtár munkatársa, 2013-ban nevezték ki igazgatónak.    

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában