Kulturális államtitkár

2023.02.13. 17:11

Závogyán Magdolna: közösségünk ereje megmutatkozik a kultúránkban

Mint arról már hírt adtunk, a kondorosi származású Závogyán Magdolnát nevezték ki idén február 1-jével a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkárának. Závogyán Magdolnával arról is beszélgettünk, hogy a kultúrát nemcsak fogyasztani, hanem megélni is kell a családokban, közösségekben. Fel kell éleszteni az aktivitást, valamint helybe is vinni kell programokat. Mindezt számos kezdeményezés segíti.

Nyemcsok László, [email protected]

„Vallom, hogy mindenben kapaszkodót jelentenek a hagyományaink, éppen ezért kell ezeket őrizni és megélni, különösen a mostani, háborús, szankciós időkben, amikor a veszélyek korát éljük.” /Fotók: Für Henrik/

– Szeret piacozni? Ezt csak azért kérdezem, mert tudom, hogy onnan jött a beszélgetésre, illetve a kultúrára is sokszor úgy tekintünk, mint piaci árura, fogyasztjuk, miután megvettük.
– Kedvelem a piacra járást, és ha van időm, a téli időszakban hétvégén általában a békéscsabait vagy a szarvasit keresem fel, tavasztól őszig pedig a kondorosi piacra járok. Kikapcsol, beszélgetek is a helyi termelőkkel, no és a piacozás a családról gondoskodás része is. Földműves családból származom, tehát a föld szeretete bennem él. A kultúra azt is jelenti: művelni a földet. A kultúrát pedig nemcsak fogyasztani érdemes, hanem személyesen megélni, aktívan részt venni az alakításában, örömünket lelni a helyi vagy nagyobb közösségekben, szabadidős tevékenységekben. A kultúra alapvetően nem pénz, hanem hozzáállás kérdése. 

– Azt is magában foglalja, hogy beszélgetünk egymással, együtt zenélünk, táncolunk, éneklünk, főzünk, hímzünk, készülünk az ünnepekre. Az erő magukban az emberekben, a közösségekben rejlik, ezt jó a felszínre hozni a magunk és mások örömére. Vallom, hogy mindenben kapaszkodót jelentenek a hagyományaink, éppen ezért kell ezeket őrizni és megélni, különösen a mostani, háborús, szankciós időkben, amikor a veszélyek korát éljük.

–  Nem árt azért, ha anyagilag is támogatják a közösségek kezdeményezéseit. Bár csak néhány napja államtitkár, de 2015-18 között helyettes államtitkárként is ezen a területen dolgozott, és részt vett programok megvalósításában.
– Nagyon lényeges, hogy a kultúrára szánt forrásokat ne támogatásként értelmezzük, hanem befektetésként. A családok, intézmények, közösségek, települések igényeire alapozva határozzuk meg a kulturális szolgáltatásokat. Ezek alapján dolgozzuk ki a programokat, határozzuk meg a célcsoportokat és rendeljük hozzá a befektetés formáját és az összegeket. A Lázár Ervin Program 2019-től a kulturális alapellátás egyik fontos eleme. Ebben a kultúra és a köznevelés összekapcsolódik. Nemcsak meghirdetjük az általános és középiskolásoknak a színházi előadásokat, a múzeumpedagógiai és egyéb programokat, hanem a gyermekek szervezett keretek közötti eljutásához, részvételéhez is hozzájárulunk.

Závogyán Magdolna: a kultúrára szánt forrásokat ne támogatásként értelmezzük, hanem befektetésként.

– A Csoóri Sándor Program a néptánc, a népzene, a tárgyalkotó népművészet területén működő közösségeket segíti, hozzájárul többek között alkotótáborok lebonyolításához. A Déryné Program köznyelven a színházi „tájolást” jelenti, vagyis kisebb településeken, kultúrházakban is bemutatnak darabokat. A „Most a vidék jön” mottó alapján a finanszírozásban is nagyobb hangsúlyt fektetünk a „fehér foltokra”, vagyis azokra a területekre, ahová kevésbé érnek el a kulturális szolgáltatások.

– A vidéknél maradva, ön Békés vármegyéből jutott el ez államtitkári munkáig. Mit tud hasznosítani a Békésben végzett tevékenységéből?
 – Az én kulturális pályafutásom Békésben kezdődött, itt szereztem tapasztalatokat, többek között a Békés Megyei Népművészeti Egyesület vezetői, tagjai révén. Ezzel egyidőben négy éven keresztül Kondoros önkormányzati képviselőjeként dolgoztam, majd a Békés Megyei Önkormányzatnál a kulturális közigazgatás területét ismerhettem meg, alakíthattam, szereztem jártasságot. A megyejárás programok révén (Kultúra gazdagít; Szeretlek, Békés megye) munkatársaimmal eljutottunk mind a 75 településre, kulturális értékeket vittünk, és tapasztaltuk, hogy az emberek vevők a kultúrára, a közösségi tevékenységekre. Láttam a kultúrában rejlő lehetőségeket és a korlátokat is, amiket le kell bontanunk vagy át kell lépnünk. Minden azon múlik, miként érzik magukat az emberek egy-egy településen, közösségben. Ha jól, akkor adnak és kapnak is. Én nagyon sokat kaptam a családomtól, azoktól a közösségektől, melynek munkájában, foglalkozásain részt vettem. Igyekszem most is visszaadni belőle. Többek között minden pénteken kézműves foglalkozásokat tartok Kondoroson egy 14 tagú csoportnak.

– Más érzés az is számukra, hogy nem magukban, hanem közösségben élik meg az alkotás örömét. Olyan társaságban vannak, ahol jó lenni.  Sokat beszélünk arról is, hogy a fiatalok közül kevesen járnak színházba. Ha még több helyre jutnak el darabok, sokan kapnak kedvet ehhez, színjátszókörök jönnek létre, tagjaik megtanulnak, előadnak darabokat helyben, és kíváncsiak lesznek arra is, hogy miként játsszák el ugyanezeket a profik a nagyszínházakban. Szóval, belőlük is színházlátogatók, színházba járók lehetnek. A kultúrának ezerféle válfaja, és számos intézménye van a színházaktól a múzeumokon át a könyvtárakig. Tudjuk, hogy most télen több intézmény zárva van energiatakarékossági okokból, de miként a pandémia alatt, most is megtalálják a kihívásokra a válaszokat. Lehet, hogy átalakulnak színházi évadok, nyitva tartások, de a közösségek ereje mindig utat tör magának a kultúrában. Ha jól érzik magukat az emberek egy adott közösségben, kulturális tevékenységben, nem hagyják elveszni, elveszíteni, megtalálják színtereit. A Petőfi 200 és a Himnusz 200 évfordulók rendezvényei által is tapasztalom, hogy mennyire tisztelik a közösségek a kulturális múltunkat is, és ebből táplálkozhatunk a jelenben, a jövőben is.

– Említettük, hogy volt már kultúráért felelős helyettes államtitkár, most államtitkár. Kellett költöznie?
– Ugyanabban az épületben dolgozom, csak egy emelettel lejjebb. Kondorosról sem költözöm el, bár bizonyos szempontból biztosan könnyebb lenne Pesten élnem. Kondoroshoz kötnek ugyanakkor a gyökereim, a föld közelsége. Szeretem a vidéki létet, benne az emberekkel, akik számára mindig is a Závogyán István lánya vagyok, maradok.

Névjegy

Závogyán Magdolnát Novák Katalin köztársasági elnök Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter javaslatára nevezte ki kultúráért felelős államtitkárrá. Závogyán Magdolna 2012 előtt hat éven át látta el a Békés Megyei Önkormányzat megyei fenntartású kulturális intézményeinek szakmai felügyeletét, kidolgozta és koordinálta a megyei kulturális stratégiát. 2012 és 2015 között a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatójaként dolgozott, majd 2018-tól ügyvezetőként irányította az intézményt. 2015 és 2018 között kultúráért felelős helyettes államtitkár volt, a 2022-es országgyűlési választásokat követően a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetői posztja mellett főtanácsadóként segítette Hoppál Péter államtitkár munkáját. Helyettes államtitkárként közreműködött egyebek mellett a Kulturális Alapellátás Program megvalósításában, valamint a Kulturális Közfoglalkoztatási Program megalkotásában. Tevékenységéért 2012-ben Bánffy Miklós-díjban részesült, 2019-ben pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában