Vizes élőhelyek világnapja

2023.02.04. 09:59

Vadvizeink jelentőségét mutatták be a gyerekeknek Békéscsabán

Boldog Gusztáv tartott előadást a Körösök Völgye Natúrpark Egyesületben csütörtökön, a vizes élőhelyek világnapja alkalmából. A természetvédelmi szakember óvodás és kisiskolás gyermekeknek mutatta be vadvizeink jelentőségét az állat- és növényvilág, illetve az emberek szempontjából.

Gyemendi Réka

Boldog Gusztáv ornitológus szakember

Fotó: Bencsik Ádám

Február másodika a vizes élőhelyek világnapja. 1971-ben írta alá 18 ország azt a paktumot, amiben leszögezték: nemzetközi szinten kell a vizes élőhelyeinket megvédeni. Azóta az országok száma 130 fölé emelkedett.
Ennek apropójából szervezett a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület Látogatóközpontja egy egész napos rendezvényt, ahol egyéb programok mellett Boldog Gusztáv tartott előadást a gyerekeknek. A természetvédelmi szakember elmondta, a legtöbb folyó országhatárokon folyik keresztül, a legtöbb tenger és nagy tó pedig országhatárokat érint. A vándormadarak vonulásuk során vízről-vízre mennek, több országot is érintve. Mint mondta, ezen vadvizek védelmét nem lehet egy országként felvállalni, hanem egy nemzetközi rendszert kell erre kialakítani.

A szakember ismertette, az 1971-ben aláírt paktumot Ramsari Egyemzénynek is szokták nevezni, ennek célja, hogy a vadon élő állat- és növényvilág védelmét szolgáljuk, mindez pedig az emberi ivóvízbázist is érinti. 

Boldog Gusztáv úgy fogalmazott, az egyezménynek már nemcsak természetvédelmi, hanem környezetvédelmi, illetve nemcsak állat-és növényvédelmi, hanem embervédelmi vonatkozása is van.
– A vízzel általában akkor foglalkozunk, ha baj van: vagy, ha túl sok, vagy, ha túl kevés van belőle. Az utóbbi időszakban mindkettőt megtapasztaltuk, hiszen egy árhullám vonult le a Körösön, miközben a Békés vármegyei árkok, csatornák teljesen üresek, tehát lényegesen több vízre lenne most itt szükség – fogalmazott. Boldog Gusztáv azt is hangsúlyozta, nagyon körültekintően kellene gazdálkodnunk a vadvizeinkkel, hiszen ami nekünk ivóvizet és öntözővizet szolgáltat, az rengeteg állatnak az élőhelye is.
– Az előadásomban említettem a békák példáját. Nem tudom, hogy az egyes békafajok hány évig élnek, de az biztos, hogy a térségben található szaporodóhelyek zöme 3-4 éve már nem kap annyi vizet, hogy abban a békalárvák át tudják vészelni a száraz tavaszokat. Ha hátralévő életükben nem tudnak szaporodni, akkor ezek a fajok kipusztulnak. Azzal, hogy mi, emberek minden vizet elvezetünk, sikerül fajokat is eltüntetnünk. Fontos lenne, hogy a belvizeket ne egyszerűen csak tócsának gondoljuk és ne kárként tekintsünk rá, hanem igenis haszonként. Az időszakos vízállások hosszútávon kondicionálják a szántóföldjeinket, az pedig nem csak a természet számára hasznos, de az aszálykárt is csökkenti. Éppen ez a vizes élőhelyek világnapjának egyik célkitűzése, a természetvédelem céljait összhangba kell hozni a gazdálkodás céljaival. Nagyon szeretném, ha több úgynevezett belvizünk lenne, hiszen ez nem szitokszó, hanem alapfeltétele az alföldi, békéscsabai létünknek – fogalmazott.

Szemléletet formálnak
Pócsi Gabriella, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület munkaszervezet-vezetője ismertette, tavaly létrehoztak egy animátor csapatot, amely a Tudásfa Animátorcsapat néven működik. Tagjai között vannak pedagógusok, óvodapedagóusok, illetve különböző szervezetek szakértői is. Ezzel az volt a céljuk, hogy az idei évtől olyan szemléletformáló és környezettudatos programsorozatokat tartsanak a térségben élő, általános iskolás korú, illetve óvodás korú gyermek számára, ahol kicsit több információhoz juthatnak a környezet- és természetvédelem témakörében, illetve a térség, a táj aspektusait illetően. 

Idén az első világnap a Vizes élőhelyek világnapja volt, azonban ebben az évben még körülbelül tizenöt olyan világnap lesz, ami szorosan kapcsolódik a natúrpark tevékenységi köréhez - a naptár a natúrpark közösségi oldalán is megtalálható. Pócsi Gabriella elmondta, ezen jeles napok köré ilyenekznek lehetőleg ingyenes szemléletformáló programokat szervezni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában