Kiképzés

2023.02.11. 06:35

Újra meghirdették az önkéntes katonai szolgálatot, Békéscsabán is lehet jelentkezni

Ismét lehet önkéntes katonai szolgálatra jelentkezni. Mivel a kiképzések március 13-án kezdődnek, március 5-éig számítanak a Békés vármegyei érdeklődőkre a békéscsabai, Andrássy úti hadkiegészítő és toborzó irodában – ismertette Braun Tibor őrnagy, irodavezető. Hozzátette: a lehetőséget folyamatosan hirdetik a járási székhelyeken, a nagyobb városok forgalmas közterületein, Békéscsabán például a bevásárlóközpontokban, a piacon.

L. B.

A fegyveres harc alapvető ismereteit ugyancsak elsajátítják a résztvevők, akik Békés vármegyéből is jelentkezhetnek

Fotó: Magyar Honvédség

Elsősorban 18 és 25 év közötti, továbbtanulást tervező fiatalokra számítanak, de 65 éves korig minden magyar állampolgár jelentkezhet, aki motivált és akit érdekel, milyen a katonák élete.

A kiképzések a tervek szerint március 13-án indulnak országszerte, a területvédelmi ezredeknél. Az első 2 hónapban az alapkiképzésen a katonai érintkezés és a fegyveres harc alapvető ismereteit sajátítják el a résztvevők. A következő 4 hónapban folytathatják a kiképzést ugyanott, a lakóhelyük közelében, de műveleti besorolású alakulatnál is. Ez azt jelenti, hogy akár ejtőernyős vagy búvárképzést is kaphatnak, de megtanulhatnak harcjárművet vagy munkagépet is kezelni.

A fizikai és szellemi kihívást támasztó kiképzésen nagy hangsúlyt kap a csapatmunka, a fegyelem és a szabályok betartása. A szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de közben is dönthet úgy a résztvevő, hogy szerződéses katona lesz, vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása mellett, illetve egyéb munkaviszonyban, tartalékosként bizonyítja.

Az önkéntes katonai szolgálat második ciklusának végén életvezetési tanácsokkal, stressz- és konfliktuskezelési, problémamegoldási és kommunikációs stratégiákkal segítik azt, hogy a jelentkezők elhelyezkedhessenek a polgári életben. Sokan azonban megtalálják számításukat a honvédségnél: a tartalékos katonák közül – beleértve az önkéntes katonai szolgálat résztvevőit is – tavaly országszerte több mint négyszázan választották a szerződéses katonai szolgálatot.

Fontos, hogy fizetést is kapnak a programban résztvevők. Az első két hónapban nettó 154 ezer forintot – a 25 év alattiak 189 ezret –, annak pedig, aki a második részben speciális területet választ, nettó 197 ezer forintot – 25 év alatti esetében 242 ezret – biztosítanak. A résztvevőknek emellett ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, valamint szükség esetén szociális támogatás is jár.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában