Fejlesztés

2023.02.18. 17:58

Turisztikai álmokat dédelgetnek Eleken

Összetartó, jó közösség építése a cél Eleken, ami a civil szervezetek összefogásával és a közös programokkal érhető el – vallja Szelezsán György polgármester. A város tervez nyitni a turizmus felé is, amelyet hagyományok őrzésével és ápolásával kívánnak elérni.

Vásári Erzsébet [email protected]

Hagyományteremtő jelleggel idén januárban először szerveztek Vince Napi Szőlőmetszést és Szentelést Eleken

Forrás: Beküldött fotó

Szelezsán György polgármester kérdésünkre kifejtette, a jövőben a turizmus felé is szeretnének nyitni Eleken. Ennek megfelelően már korábban megvett az önkormányzat egy sváb jellegű ingatlant a Magyar Falu Programnak köszönhetően, amiből fejlesztéssel egy tájház jellegű épületet szeretnének kihozni. Ezzel céloznák meg jobban a városban az idegenforgalmat, illetve a projekt kapcsán természetesen a hagyományőrzés is célkitűzés.

Elárulta, a tájház mellett vendégszobát is terveznek kialakítani, illetve egy olyan rendezvénypajtát, valamint kemencét építenének a környezetében, melyekkel a helyszín lehetőséget ad januártól egészen decemberig, gyakorlatilag minden hagyományőrző program megszervezésére. Ilyen például a lekvárfőzés, a szüret, disznótor vagy éppen a befőttek eltevése.

Mindezt közösen végezhetik az elekiek a jövőbeni tájháznál, ráadásul be is tudják mutatni tevékenységüket a hozzájuk érkezőknek, vendégeiknek. Hangsúlyozta, fontosnak tartják a fentieket gyermekeik miatt is, hiszen az egyik elsődleges feladatuknak tekintik átadni a jövő nemzedéknek tudásukat, hogy az ősöktől örökölt hagyományokat ők vigyék majd tovább.

A polgármester az eleki civil élettel kapcsolatban kiemelte, városukban azon a szemléletmódon vannak, hogy erős közösségek nélkül, illetve széthúzó, vagy egymástól teljesen elkülönülve működő közösségekkel és egyénekkel nehéz előre haladni.

Ha azonban együtt gondolkoznak, terveznek és közösen állnak a nehéz feladatok elé, akkor sokkal könnyebben megoldanak minden problémát, ezáltal könnyebben is boldogulnak. Szelezsán György kifejtette, amióta polgármester, rengeteget tettek a civilek összekovácsolásáért, illetve azért, hogy a sport, a kultúra és a hitélet területén is jó kapcsolatokat ápoljanak.

A Nemzetiségek Paplak-kerti találkozóján Szelezsán György is együtt főzött az elekiekkel /Beküldött fotó/

Jó az együttműködésük például a Velek Vezér Hagyományőrző Íjász Egyesülettel, valamint a labdarúgó és küzdősportot űző egyesületekkel is. Szintén jó kapcsolatot ápolnak az Eleki Román Hagyományőrző Táncegyesülettel és a helyi nemzetiségi önkormányzatokkal. Itt kiemelte, Elek négy nemzetiségű város, így szlovák, cigány, német és román önkormányzat szintén működik náluk, és hozzájuk kapcsolódó civil szervezetek is, akikkel hasonlóan jó viszonyt ápolnak. Szoros az együttműködés továbbá a Sarlós Boldogasszony Plébániával, illetve Fazakas Gusztáv plébánossal, akivel számos programot szerveznek közösen.

Szelezsán György úgy fogalmazott, elindultak egy úton, amin szeretnének tovább haladni, elérve azt, hogy minél aktívabb legyen a civil élet a városban. 

A célja polgármesterként ugyanis az, hogy egy élhető, szerethető, jó közösséget építsen a településen, ahol jó élni és ahol szeretnek is élni az emberek. Véleménye szerint ennek kell lennie az alapnak Eleken. Ehhez kell párosuljanak a helyben elérhető, jó minőségű szolgáltatások minden területen, végső, de nem utolsó soron pedig a munkahelyek teremtésén szeretnének dolgozni. Ez utóbbi azonban hosszú éves kitartó munkát követel, de bizakodóan tekint a jövőre többek közt a dr. Kovács József országgyűlési képviselőjükkel történő egyeztetések kapcsán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában