Nehéz esztendőn van túl

2023.02.01. 10:43

Nagyadózókat köszöntöttek Békésszentandráson

A helyi vállalkozókat köszöntötték a napokban Békésszentandráson.

V. E.

Sinka Imre összegezte az elmúlt év adóbevételét

Fotó: Babák Zoltán

Az eseményen Sinka Imre polgármester szólt a jelenlévőkhöz. Hangsúlyozta, ami 2022-őt illeti, egy nagyon nehéz esztendőn vannak túl, és idén sem számítanak arra, hogy könnyebb dolguk lesz. Azonban a tavalyi eredményeket látva úgy gondolja, hogy a békésszentandrási vállalkozók talpon tudnak maradni. Azt kívánta nekik, hogy ebben az évben többszörözzék meg a helyi adóbevételt.

A rendezvényen kiderült, hogy az előző évben összesen 235,66 millió forint helyi adó érkezett az önkormányzat számlájára. Ezen összegből a 359 vállalkozás által a közösbe betett iparűzési adó 105,85 millió forint volt. Emellett idegenforgalmi adóból 340 bejelentett IFA alanytól 49,6 millió forint folyt be. Utóbbi azt bizonyítja, hogy Békésszentandráson jelentős befolyással bíró ágazati tényező a turizmus. Ez utóbbit érintően egyébként több fejlesztés is folyamatban van, hiszen évről-évre újítják fel az üdülősori utakat, illetve idén megépül a település első négycsillagos szállodája is.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában