Véradás

2023.02.14. 11:57

Békéscsaba mellett több településen is lehet segítséget nyújtani

Egész héten át tartó véradást szervez a Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ a Magyar Vöröskereszttel és a vérellátó szolgálattal közösen jövő héten, február 20. és 24. között – jelentette be a központ Sikonyi úti székhelyén kedden sajtótájékoztatón Herczegné Számel Annamária irodavezető.

Licska Balázs

Herczegné Számel Annamária, Tóth Zoltánné és Puskás Anikó a civil központban kedden tartott sajtótájékoztatón /A szerző felvétele/

Azok, akik önkénteskednek, amellett, hogy nemes célt szolgálnak, a felajánlások révén ajándékokat – például étkezési utalványt, szolgáltatást – is nyerhetnek.

A Magyar Vöröskereszt vármegyei igazgatója, Tóth Zoltánné elmondta: tavaly közel 900 véradást tartottak, és most is szerveznek a civil szervezetekkel közösen, remélik, hogy így szélesebb körben lehet népszerűsíteni az önkéntességet, a segítségnyújtást. Igyekeznek minél több embert megszólítani, hogy jó segíteni, illetve hangsúlyozta, hogy a véradás felér egy szűrővizsgálattal is.

A közös akció keretében hétfőtől péntekig mindennap lehet vért adni Békéscsabán, a területi vérellátóban: hétfőn 9-től 18 óráig, a többi napon 9-től 15 óráig.

Emellett szerdán délelőtt Okányban, a művelődési házban; pénteken délelőtt Hunyán, a polgármesteri hivatalban, délután pedig Kondoroson, a sportcsarnokban van mód segítséget nyújtani.

Herczegné Számel Annamária kiemelte: a központ azért, hogy segítse a civil szervezeteket, sokféle képzést szervez számukra ingyenesen számos témakörben, a felmért igények alapján. Mivel fontos téma, március 9-én egy olyan workshopot hívnak életre, amelyen a munkajog, a munkaügyi ellenőrzések, a foglalkoztatásban és a Munka törvénykönyvében történt változások kerülnek terítékre. A képzésen személyesen is részt lehet venni, de online ugyancsak be lehet kapcsolódni.

A sajtótájékoztatón átadták a 2022-es év civil könyvelőjének járó díjat Puskás Anikó számára, mivel ő kapta az elmúlt időszakban a legtöbb ajánlást.

A jövőben tanácsadóként szintén számítanak rá a központban, így tőle ugyancsak kaphatnak információkat térítésmentesen a civil szervezetek.

A szakember elmondta, hogy több éve foglalkozik könyveléssel, pályázatokkal, és nagy megtiszteltetést jelent számára az elismerés. A tapasztalata szerint a civil szervezeteknek például a beszámolók közzétételében, a szabályzatok megalkotásában van szükségük segítségre, valamint a legkomolyabb kihívást a pályázatokkal kapcsolatos elszámolások jelentik, amelyeknél egy-egy ellenőrzésnél kiemelt szerepük van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában