Téli tüzelő

2023.02.08. 19:24

Barnaszénnel segítenek Köröstarcsán

Családonként a jogszabályban meghatározott 10 mázsa barnakőszenet osztanak majd ki legkésőbb február 15-ig.

P. G.

Lipcsei Zoltán: ilyen módon is segítjük a családokat.

Megérkezett Köröstarcsára az az 500 mázsa szén, amelynek segítségével ötven helyi családot, ötven nehéz helyzetben élő helyi lakost támogatnak majd – tájékoztatott Facebook-oldalán Lipcsei Zoltán.

A polgármester kiemelte, azok juthatnak a támogatáshoz, akik előzetesen benyújtották a kérelmüket a köröstarcsai polgármesteri hivatalhoz, és megfeleltek a támogatási feltételeknek. A képviselő-testület egyébként olyan irányban módosította az igényléshez szükséges jövedelmi határokat, hogy lehetőség szerint minél többen igényelhessék a barnaszenet. 

A tüzelő a helyi tüzép melletti mázsaházhoz került, ahol szortírozzák, kimérik majd a szenet. Családonként a jogszabályban meghatározott 10 mázsa barnakőszenet osztanak majd ki legkésőbb február 15-ig.

– Önkormányzatunknál hagyomány, hogy minden évben indulunk a barnakőszén pályázaton, hogy ezzel is tudjuk segíteni a köröstarcsai családokat, így bízunk benne, hogy a következő alkalommal is kedvezően bírálják majd el a pályázatunkat – fogalmazott Lipcsei Zoltán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában