Gasztronómia

2023.02.26. 06:30

A tücsköt kerülik az ételeknél a gasztronómusok Békésben

A házi tücsök a közönséges lisztbogár lárvája és a vándorló sáska után a harmadik rovar, melyet élelmiszer-összetevőként a napokban engedélyeztek az Európai Unió piacán. A házi tücsök egészben, fagyasztva, szárítva, valamint por formájában is kapható már nálunk. Vármegyénk gasztronómusai az újdonságokat ugyan nem vetik el, de a tányéron fehérjeforrásként a hagyományos magyar jószágok húsa mellett voksolnak, és a rovarokat Békésben ételidegennek tartják.

Nyemcsok László, [email protected]

Fotó: Shutterstock illusztráció

A házi tücsök élelmiszerként való forgalmazásának jóváhagyását az tette lehetővé, hogy az Unió égisze alatt működő Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság megállapította: az ebből a rovarból származó készítmények meghatározott tenyésztési és elkészítési feltételek mellett biztonságosak, egészségesek és magas fehérjetartalmúak. Az új élelmiszert tartalmazó termékeket megfelelő címkével kell ellátni, hogy felhívják a figyelmet az esetleges allergiás reakciókra.

Vozár Márton gasztronómust, a megyei kereskedelmi és iparkamara turisztikai és vendéglátó szakbizottságának elnökét éppen ebéd közben értük utol. Ahogy mondta, éppen végzett a sült kolbásszal és hurkával.

– Kétsopronyi parasztgyerekként szalonnán és kolbászon nevelkedtem, és a tücsöknél beértem a ciripelésével. Továbbra is ehhez tartom magam – hangsúlyozta. – Az újszerűség iránt nyitott vagyok, de van egy határ, és ezek a rovarok nálam már ezt jelentik. Szerintem a hagyományos magyar konyha alapanyagait, ízeit kell megőriznünk, és ezekre büszkének lennünk.

Békésben a sertés, a marha, a baromfi a tenyészállat, a kutyára, macskára háziállatként és nem élelmiszer-alapanyagként tekintünk, mint egyes országokban. Nemcsak a magyar, hanem az itt élő nemzetiségek konyhája sem tűri a rovarokat, lárvákat, bogarakat. A megfelelő fehérjeforrást pedig biztosíthatjuk hagyományos húsainkból, növényeinkből. Számomra jobban is hangzik a töltött káposzta, a palócpecsenye, mint a tücsökpörkölt. A kényszer nagy úr, de amíg lehetőségünk nyílik a hagyományos magyar konyha alapanyagait felhasználni, maradjunk is ennél!

Aki pártolják a rovarfogyasztást, arra is hivatkoznak, hogy az ehető rovarok több mint kétmilliárd ember étrendjében szerepelnek. Általában néhány ázsiai országban, Latin-Amerikában és Afrikában fogyasztják. Sokak szerint a tücskök felhasználásával magas fehérje- és alacsony szénhidráttartalmú ételek készíthetők. Kiadós nassolnivaló, tápértékével ez a rovar bátran felveszi a versenyt a gyümölcsökkel, zöldségekkel és húsokkal. A kiváló minőségű fehérje mellett ásványi anyagokat, vitaminokat, rostot és egészséges zsírokat is tartalmaz.

Az Európai Bizottság korábbi közleménye szerint a rovarlárvák széleskörű élelmiszeripari alkalmazása környezeti és gazdasági előnyökkel jár. Kevesebb takarmányt igényelnek, kevesebb hulladékot termelnek, illetve üvegházhatású gázkibocsátásuk elenyésző.

Vozár Márton mindehhez hozzátette, ezernyi más módon lehetne a környezet- és hulladékterhelést csökkenteni, és nem az ételekre kellene mutogatni.

Újítanak a konyhán, de nem rovarokkal

Mokran Róbert, a békéscsabai Munkácsy Hotel étteremvezetője kiemelte, sok ételt újragondolnak, új köntösbe öltöztetnek, de rovarok szóba sem jönnek a konyhán.

– A töltött húsok nagy kedvencek, itt lehet másféle sajttal, sonkával, erőspaprikával új ízeket behozni, és erre vevők is a vendégek – hangsúlyozta Mokran Róbert. – A hagyományos magyar ételek mellett más konyhák specialitásai is kedveltek, de az extrém alapanyagokat kerüljük. Az is a bizalmat erősiti, ha az emberek pontosan tudják, honnan származik a hús, a zöldség, a helyi alapanyagokat és a szezonalitást helyezik előtérbe, ahol csak lehet.

Élelmiszeripari szakemberek elmondták, sokak számára ismerős lehet az E120. Míg csak így hivatkoznak rá, nincs is vele gond, színezőanyag élénk piros színnel, mely egyáltalán nem veszélyes a szervezetre. Ha azonban lecseréljük az eredeti nevére, kiderül, hogy bíbortetűt eszünk. Fogyasztjuk a poloskák rendjébe tartozó laccifer lacca nőstényeiből kinyert nedvet is, amit a gyógyszer- és az élelmiszeripar is használnak. A szakemberek szerint azonban egészen más a hozzáállásunk, ha rájövünk, hogy mit is fogyasztunk. 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában