Összefoglaló

2023.02.08. 20:55

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. február 8.

A szerda sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-minden történt 2023. február 8-án.

Beol.hu

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a többszörösen minősített, több ember sérelmére, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt R. R. vádlott ellen indított büntetőügyben az első fokon eljárt Gyulai Törvényszék ítéletét.

Már több ezer halálos áldozata van a Törökországot és Szíriát sújtó földrengésnek, a területre Magyarországról is több csapat utazott ki segíteni.

Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tehetnek.

„Idős honfitársaink a napokban a megemelt nyugdíj mellett kézhez kapják a 13. havi nyugdíjat is” – közölte a miniszterelnök a közösségi oldalán.

Az amatőr meteorológus saját fejlesztésű eszközzel mérte kedd reggel az extrém hideget.

Közzétette a digitális tartalomgyártókról szóló TOP20-as listáját a magyar Forbes.

A nézőket rengeteg kaland, kihívás, ármány és árulás várja a látványos magyar kalandfilmben.

A vármegyei mérnökképzés, illetve továbbképzés erősítése érdekében kötött háromoldalú együttműködési megállapodást a Békés Vármegyei Kormányhivatal, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Gál Ferenc Egyetem (GFE) szerdán délelőtt Békéscsabán, a kormányhivatal Beliczey termében.

Februártól hazánkban is árusítják a világ első széles körben elérhető professzionális négylábú robotplatformját, a Unitree Go1-et.

Hamarosan új lendülettel folytatódik a Wenckheimekről szóló film forgatása – tudtuk meg Major Gyula rendezőtől és Gyurkó Dániel producertől. Az alkotás sokrétűen mutatja majd be a család Békés vármegyei tevékenységét, sokrétű munkásságát.

Egy fagyoskodó gólyáért aggódnak a kunágotaiak. Névadó napján, kedden rászállt egy póznára az Aradi utcában és szerda reggelig nem tágított onnan Tódor.

Pontosítottak, illetve változtattak a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége idei horgászrendjén – tájékoztatott Facebook-oldalán a KHESZ.


 


 


 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában