Ételosztás

2023.01.14. 14:58

Továbbra is segítik a rászorulókat Békésen

Közösségi ételosztást szervezett a békési önkormányzat, a Szent Lázár Alapítvány és a 10000 Békés-Lépés csapata szombaton délelőtt.

P. G.

Fotó: Bencsik Ádám

Az akció részeként 180 adag babgulyást osztottak szét a polgármesteri hivatalban. Kovács Ildikó ötletgazda, a Szent Lázár Alapítvány igazgatója lapunknak elmondta, a várhatóan február végéig tartó akció célja, hogy a decemberi adományosztásokat követően is segítsék a rászorulókat, a nehéz helyzetben élőket a városban. 

– Előzetesen megkerestük az egyházakat, egyházi intézményeket, civil szervezeteket és természetesen a helyi szociális szolgáltató központot, és a segítségükkel hívtunk el rászorulókat, ők jeggyel vehették át az ebédet – fogalmazott Kovács Ildikó. – Az akció másik része közösségi ételosztás lett, amelynek keretében olyanokat is igyekeztünk felkutatni és támogatni, akik nem szerepelnek a szociális ellátó rendszerben. Kovács Ildikó kitért arra, hogy a program várhatóan február végéig tart majd, és minden hétvégén más és más szervezetek finanszírozzák az ételekhez az alapanyagot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában