Összefogás

2023.01.07. 10:14

Portyáztak a cserkészek Kunágotán – galériával

Cserkésztalálkozó helyszíne volt Kunágota az új év első hetének két napján. A cserkészösszefogást erősítették a résztvevők.

Cs. I.

Fotók: Für Henrik

A cserkészmozgalomban a haza-, a természet és az istenszeretet egyaránt jelen van. Nem volt véletlen tehát a helyszínválasztás sem: a katolikus templom szomszédságában, a plébánián, valamint a szemközti művelődési házban töltötték idejük és programjaik egy részét a cserkészek. Innen indultak portyáikra,  a település megtelt élettel, számos helyszínen felbukkantak az egyenruhások.

A házigazdák, az 1515-ös számú gróf Széchenyi Miklós cserkészcsapat kunágotai rajának tagjai, vezetői majd száz cserkész érkezésére számítottak. Modok-Kaszás Edit hírportálunknak elmondta, erre a téli cserkész portyára, melyek mindig egy-két naposak, Békés, Békéscsaba, Gyula, Orosháza cserkészei jelentkeztek.

A mozgalom hagyományainak ápolása mellett a természetközeli élményt is igyekeztek becsempészni e két nap történéseibe.

A csütörtök reggeli zászlófelvonás után a keretmese, a napiparancs és a szolgálat felvétele után játékos ismerkedéssel telt a délelőtt. Majd kézműveskedtek a gyerekek, volt lehetőségük fafaragással, ostorfonással, nemezeléssel, fonással foglalkozni, de tanultak pásztoréneket is. Az esti tábortüzet sok gyertya és petróleumlámpa fénye helyettesítette.

A téli cserkész portyára Békés, Békéscsaba, Gyula, Orosháza cserkészei jelentkeztek.

Másnap mindenki igyekezett a szentmisére, majd a több állomásos helyismereti portyára indultak. Jártak a tájházban, hintóztak, részt vettek olyan előadáson, ahol a birkapásztorok élete volt a téma. És mindez nem jöhetett volna létre, ha nem fognak össze a kunágotaiak, a segítők, a támogatók, a programok házigazdái. Ám összejött minden és így tették emlékezetessé sok fiatal számára Kunágotán a 2023-as esztendő cserkész portyáját.

A keretmesét Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójához kapcsolták. A János vitéznek a tavaszi portyán lesz a folytatása, majd a nyári cserkésztáborban a zárása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában