Évforduló

2023.01.19. 18:44

Ötven éve nyilvánították ismét várossá Békést

A jubileumhoz kapcsolódóan várhatóan rajzpályázatot, novellapályázatot is kiírnak, amely természetesen kapcsolódik majd az eltelt félévszázadhoz. Továbbá internetes programajánlót is elindítanak, amelynek keretében a helyiek nyomon követhetik, hogy milyen rendezvények várják majd őket a következő hetekben, hónapokban.

P. G.

Békésen számos ötlet fogalmazódott meg az évforduló kapcsán

Forrás: BMH

Idén ünneplik Békésen annak évfordulóját, hogy a települést ötven esztendővel ezelőtt nyilvánították ismét várossá.

– A jubileum kapcsán már logó is született, illetve zajlanak az egyeztetések, hogy miként ünnepeljük meg méltó módon az eseményt – tájékoztatta lapunkat Kálmán Tibor polgármester. Az ötletek megfogalmazása már tavaly elkezdődött, és ez a munka idén is folytatódik. Kitért arra, hogy előzetesen kiírtak egy logópályázatot, amire több mint harminc pályamű érkezett be. A nyertes logó már számos helyre, így például az önkormányzat által elkészített, minden háztartásba eljutó falinaptárra is felkerült.

Április 15-én, a félszázadik évforduló alkalmából ünnepi testületi ülést, illetve gálaműsort is tartanak majd, amelynek keretében felidézik az eltelt ötven évet, illetve békési, valamint Békésről elszármazott előadók lépnek majd színpadra. 

A polgármester elmondta, internetes programajánlót is elindítanak, amelynek keretében a helyiek nyomon követhetik, hogy milyen rendezvények várják majd őket a következő hetekben, hónapokban.

Ennek abban is szerepe lesz, hogy a helyi programokat minél hatékonyabban összehangoljuk, hogy azok ne üssék őket

 – fogalmazott a polgármester.

A jubileumhoz kapcsolódóan várhatóan rajzpályázatot, novellapályázatot is kiírnak, amely természetesen kapcsolódik majd az eltelt félévszázadhoz.

Kálmán Tibor kitért arra, hogy Barta István Zoltán, a Madzagfalvi Napok ötletgazdájának kezdeményezésére a városra jellemző szimbólum, a madzag is szerepet kap majd a programok között.

Mindenképpen arra törekszünk, hogy minden korosztályt megszólítsunk a rendezvényekkel

 – emelte ki.

 

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában