2023.01.10. 15:41
Háromszázmillió forint rezsitámogatás érkezik Orosházára
A térségnek juttatott forrásból 310 millió forintos támogatás érkezik Orosházára. Ez a vármegye városai között – Békéscsabát leszámítva – a második legmagasabb összeg.
Erdős Norbert és Dávid Zoltán a rezsitámogatásról beszélt
Fotó: Für Henrik
A kormány 44 milliárd forint rezsitámogatást nyújt az önkormányzatoknak, a 4. számú választókerületbe 760 millió forint jutott – erről számolt be a városháza előtt tartott sajtótájékoztatón Erdős Norbert országgyűlési képviselő és Orosháza polgármestere, Dávid Zoltán.
– A térségnek juttatott forrásból majd 310 milliós támogatás Orosházára érkezik. Arányaiban ez nagyon szép összeg, a megye legnagyobb települései között ez a második legnagyobb. A felhasználása már a városvezetés dolga és felelőssége – tette hozzá a politikus.
A város rezsihelyzetéről Dávid Zoltán elmondta, ahogy az ország minden települése aggódva figyelte, figyeli, hogy a rezsiárak változásai miként alakítják egy-egy város, község költségvetését, ez igaz Orosházára is.
– A 2023-as év költségvetésének tervezése van napirenden. Át kell gondolnunk, hogy ezzel a támogatással hogyan gazdálkodjunk, mire fordítsuk. Szükségünk lesz újabb források bevonására, hogy a rezsiszámlákat kigazdálkodhassuk, kötelező feladatainkat elláthassuk, a munkahelyeket megtarthassuk. Van ígéret újabb forrásra a folytatásban is – tette hozzá a városvezető.