Tisztelgés

2023.01.16. 19:08

Mihai Eminescu tiszteletére állítottak emléktáblát Gyulán

Felavatták a Mihai Eminescu, 19. században élt román költő tiszteletére állított emléktáblát hétfőn délután Gyulán, az Eminescu utca 1. szám alatt.

P. G.

Az emléktáblát Florin Vasiloni, Románia gyulai főkonzulja, Kozma György, dr. Kovács József országgyűlési képviselő és dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere leplezte le

Fotó: Lehoczky Péter

Kozma György, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke elmondta, azért jöttek össze a hétfői ünnepségre, hogy a román kultúra napja alkalmából megemlékezzenek a legjelentősebb román költőről, Mihai Eminescuról, és a tiszteletére emléktáblát avassanak. 

– A költő 173 éve, 1850 január 15-én született – tette hozzá. Kiemelte, Gyulán lépten-nyomon szembejön az emberekkel a történelem és a kultúra, hiszen sok köz- és magánépület falán láthatóak emléktáblák, amelyek történelmi eseményekre, neves szerzőkre, művészekre, a valaha volt idők jeles személyiségeire emlékeztetnek.

– Hétfőn, Mihai Eminescu, a legnagyobb román költő emléktábláját avattuk fel az országos román önkormányzat székházának falán, az Eminescu utcában – fogalmazott. 

 

 Az utca a történelmi Románváros elején található, és így helyileg is a románok lakta városrészen helyezkedik el. Mindez kifejezi, hogy az önkormányzat része a közösségnek, értük és velük dolgozik.

 

Kifejtette, ha a román vers szóba kerül, nincs ember, akinek rögtön ne Mihai Eminescu jutna az eszébe. A költő diákévei alatt több külföldi egyetemen tanult, több Európia nagyvárosban járt, így történhetett, hogy első költeményét az éppen akkor Pesten megjelenő a Familia, a Család című folyóiratban publikálták. Eminescu a kor jelentős újságírójává vált, és minden műnemben maradandót alkotott, de világirodalmi rangot költőként ért el. Munkásságával a román irodalmat az európai kultúrkör szerves részévé tette, meghatározó szerepe volt a román irodalmi nyelv kialakulásában, máig a legnépszerűbb román költő. 

 

Emlékezzünk a magányos költőre, és alkalmanként vegyük elő egy-egy versét. Képezzen az emléktábla hidat régmúlt és jelen, román és magyar között

 

hangsúlyozta. Mondandóját követően Czeglédiné dr. Gurzó Mária, a gyulai Nicolae Bălcescu Román iskola igazgatója a költő életét és munkásságát mutatta be, majd leleplezték az emléktáblát, amit Siluan püspök atya szentelt meg. Ezután irodalmi műsor következett.

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában