Megátalkodott csabai, versekkel kel és fekszik dr. Bagdi László

– A díjátadón azt mondta, versekkel kel és fekszik. De azt nem árulta el, hogy ilyenkor ír vagy olvas.
– Ilyenkor igyekszem a nárcisztikus vonásaimat elhagyni, és inkább másoktól olvasok, de előfordul, hogy előveszem a sajátjaimat az utómunkák miatt, ha úgy érzem, nincsenek készen. Egyébként egy vers soha nincs kész. Most éppen egy Szerb Antal-válogatást forgatok: 1943-as kiadás, mindenféle nemzethez tartozó költők műveit lehet briliáns fordításban olvasni.

– Azt mondták a méltatása során, hogy gyermekkorától élete része a költészet.
– Kilenc-tíz-tizenegy évesen kezdtem, de szerintem fiatal korában mindenki ír verset, csak sokan felhagynak vele, mások pedig, mint én, folytatják.

– Amikor jön az ihlet, papírt és tollat ragad, vagy számítógép elé ül?
– Nekem csak tollal és papírral megy. Számomra a klaviatúra lelketlen, éreznem kell a kezemben a tollat, hallani, ahogy serceg a papír. Innen nyer értelmet az a szó, hogy kézirat. Persze utána átviszem számítógépre a verseket, például, ha nyomdába kell küldeni.

– Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy rengeteg cetli hever a fiókjában gondolatokkal. Ez most is így van?
– Igen, hiszen van nekem egy civil foglalkozásom is, ami sok időt vesz igénybe. Nem panasz ez, mert szeretem és senki nem kényszerít rá, innentől viselni és örülni kell neki. De napi 10-12 óra munka után ki van lúgozva az ember agya, és ahol szólnak a fegyverek, ott hallgatnak a múzsák. A napi presszúra után át kell magam állítani, és ez többnyire sikerül is. Legfeljebb az írásaim számán mérhető, hogy egyébként mennyire vagyok elfoglalt, remélem, hogy a minőségen nem. A cetlik azért vannak, mint a képzőművészeknek a skiccek. Ha látok valamit, ha eszembe jut valami, akkor azt leírom és bekerül a fiókba. Aztán előveszem és továbbfejlesztem. Egy-egy gondolat nálam sokáig érlelődik, játszom vele, keresem hozzá a megfelelő szimbólumot, allegóriát.

– Ügyvédként dolgozik, és a törvények szövege meglehetősen száraz, nem éppen költői.
– Hogy szárazak-e? Lehet. A jogszabályok magas fokon absztraháltak, pontosan azért, mert egy átlagesetet képviselnek. De alkalmazni kell őket, és mögöttük ott a színes, a vérbő, az életszagú valóság, ami feloldja ezt. Mi, ügyvédek az élet valójával foglalkozunk, és ez nekem segít a költészetben, van honnan merítenem, találkozom esetekkel, a bőrünkön érezzük, mi az emberek baja, öröme, mindent, ami emberi. Ez segítség, meg hátrány is, mert sok időt vesz el és kevesebb marad az alkotásra.

– Miért választotta a jogi pályát?
– Alapvetően humán érdeklődésű vagyok. Nem vettek fel Debrecenbe a bölcsészkarra, ezért bosszúból elmentem Szegedre a jogira. De nem bántam meg, mivel olyan széles körű társadalomtudományi műveltséget ad a jogi kar, aminek a való világhoz is köze van. És így is tudtam foglalkozni az irodalommal, a történelemmel.

– Úgy fogalmazott a díjátadón, hogy kötelességének érezte megírni a város újratelepítéséről szóló, Csaba legendája című elbeszélő költeményét a 300. évfordulóra.
– Megátalkodott békéscsabai vagyok. Ha az ember figyelmesen vizsgálja egy szeletét a világnak, és Békéscsaba is az, akkor abban minden megjelenik, mint cseppben a tenger. Szerencsére sok helyen járhattam, de ide mindig örömmel jöttem vissza, és mindig azt állapítottam meg, hogy máshol is ugyanúgy mennek a dolgok. Ami más, az esetleg az öltözék, a táj, az épített környezet. De maga az élet nagyjából ugyanaz, ugyanolyan törvényszerűségek szerint működik. A Csaba legendája azért született meg, mert ez bennem kötelességként jelentkezett. Itt éltem végig az életemet a pár szegedi egyetemi évet kivéve. Viszonylag jól ismerem a város történetét, nagyon nem is kellett visszanyúlnom a forrásokhoz, inkább csak a memóriám felfrissítése miatt. Bennem volt a késztetés, de halogattam az írást, aztán egyszer csak kiderült, hogy 6-7 hónap múlva lesz a 300. évfordulóról szóló ünnepség. A határidő pedig a legjobb ihlet. Elvonultam, két nap alatt megszületett a mű, be is mutatták a Jókai színház művészei. Itt volt barátom, néhai Dinnyés József is, akivel megcsináltuk ennek rövidített, zenésített változatát, amelynek végén van egy slágergyanús dal. Az újratelepítés nem más, mint egy teremtés. Azok, akik 300 éve ide jöttek a Felvidékről, mindent hátrahagyva, egy új világot teremtettek. Ügyeltem a történeti hűségre, az események megtörténtek azokkal, akiket név szerint is megemlítettem. Fontosnak tartottam, hogy akik nem ismerik, ismerjék meg a város történetét. Ha nem tudjuk, honnan jövünk, nem tudjuk, hova megyünk, és ez nem csak frázis.