TÖOSZ

2023.01.25. 07:15

Kétegyháza polgármestere is részt vett Novák Katalin fogadásán

Novák Katalin köztársasági elnök Budapestre, a Sándor-palotába hívott meg, fogadott 50 női polgármestert a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) részéről kedden. Köztük volt dr. Rákócziné Tripon Emese, Kétegyháza polgármestere is.

Ny. L.

Novák Katalin és dr. Rákócziné Tripon Emese

Forrás: Facebook

– A köztársasági elnök köszöntött bennünket, és kötetlen beszélgetést folytattunk vele – hangsúlyozta dr. Rákócziné Tripon Emese. – Büszke vagyok arra, hogy Kétegyházát képviselhettem a rendezvényen.

Kétegyháza polgármestere érdeklődésünkre elmondta, a találkozón Novák Katalin beszélt arról, hogy a női kiteljesedés, karrier összeegyeztethető a családalapítással, a családi élettel, a gyermekneveléssel. Ezt az ő személyes példája is igazolja. A köztársasági elnök kitért arra, feladata az is, hogy a reflektorfényt ráirányítsa a településekre. Szólt arról, hogy a nőknek és a férfiaknak egymás mellett, közösen kell dolgozniuk azért, hogy véghez vigyék a kitűzött célok megvalósítását.      

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában