Békéscsaba

2023.01.31. 13:52

Felkarolja a megyei tehetségeket az MCC

Sajtótájékoztató keretében értékelték a tavalyi évet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) békéscsabai képviseletén kedden. Elhangzott, az MCC legfőbb célja, hogy segítse a tehetséges fiatalokat.

Papp Gábor, [email protected]

Constantinovits Milán és Szöőr Ádám értékelte a tavalyi esztendőt

Fotó: Für Henrik

A MCC békéscsabai képviseletén több mint száz tanuló vesz részt a középiskolás programban, míg az általános iskolások számára életre hívott Fiatal Tehetség Programba (FIT) már két osztálynyi diák kapcsolódott be – fogalmazott a sajtótájékoztatón Mittag Mónika, a helyi képviselet vezetője.

A részletekről elmondta, a hozzájuk járó fiatalok 35-40 százaléka vidéki, sokan érkeznek a képzésekre Gyuláról, van hallgatójuk, diákjuk például Orosházáról, Szarvasról és Mezőkovácsházáról, de még a partiumi Nagyszalontáról is.

Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató-helyettese elmondta, a collegium hatósugarába jelenleg több mint hatezer hallgató, diák, fiatal tartozik, akik különböző korosztályi képzési programjaikon és egyéb kapcsolódó kurzusaikon vesznek részt. Kifejtette, a Fiatal Tehetség Program (FIT) az alapképzésüket jelenti, amelynek részeként a felső tagozatosok számára élménypedagógiai jellegű foglalkozásokat biztosítanak.

Ez jelenti az első szintet, ahol a tehetségekkel tudnak foglalkozni, és ahol a szülők és a diákok egyaránt kaphatnak MCC-s élményt. A Kárpát-medencében több mint 1500-an, Békéscsabán pedig két évfolyamon, mintegy ötven gyermek kapcsolódott be ebbe a projektbe, akiknek a száma folyamatosan nőni fog, és eléri majd a százat.

Az MCC középiskolás programja a collegium létszámában legszélesebb korosztályt megszólító képzése, több mint négyezer diák a tagja Magyarországon, illetve Erdélyben és Kárpátalján.

Békéscsabán a résztvevő fiatalok száma meghaladja a százat, és még fejlődési stádiumban van a program. Ebben a projektben hétről hétre klub délutánokra várják a fiatalokat, havonta pedig előadásokkal készülnek. A középiskolások olyan egyedi lehetőséget, továbbképzési utat járhatnak be, amelyek eredményeként bejuthatnak az MCC valamelyik egyetemi központjába. A collegium egyetemi programot működtet Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Győrben, Pécsett, illetve Budapesten és a határon túl, Kolozsváron.

Constantinovits Milán érdekességként szólt arról, hogy első FIT programos diákjaik éppen tavaly jutottak el az egyetem kapujába, hiszen a kezdeményezés már nyolc éves múltra tekint vissza. Ennek kapcsán kiemelte, tulajdonképpen tíz évek koruktól egészen az egyetem befejezéséig végig tudják vezetni a gyerekeket, sőt, vannak posztgraduális programjaik is. Egy tanulói életpálya lehetőségét biztosítják ilyen módon.

Az MCC az említett képzések mellett több száz rendezvényt szervezett és szervez, tartanak programokat pedagógusoknak, szülőknek, de olyan eseményeket is életre hívnak, amelyek valamennyi érdeklődőnek szólnak, és akár nemzetközi szaktekintélyekkel is találkozhatnak a résztvevők.

A szakmai főigazgató-helyettes elmondta, minden olyan helyen, ahol az MCC tartósan jelen van, megtalálták a collegium otthonát. Debrecenben az Aranybika Szálló, Miskolcon az Avas Szálló, Pécsett a Nemzeti Kaszinó épülete szolgál az MCC központjául, olyan ingatlanok ezek, amelyeket különböző mértékben, de rehabilitálni szükséges. Békéscsabán pedig egy Andrássy úti épület újul majd meg, amelynek létesítése már a látóhatáron van.

– Ezek a központok az adott városban találkozási pontot, szellemi origót is jelentenek – hangsúlyozta Constantinovits Milán. Elmondta, az MCC számos olyan nagyrendezvényt tart, amelyek az egész Kárpát-medencében vonzóak lehetnek. Külön szólt az MCC Fesztről, amely – emelte ki – a magyar fesztiválpiacon kiemelkedőnek számító esemény lesz, ahol nem csak könnyűzenei programokkal, hanem az MCC tudástartalmával, intézeteivel és képzéseivel is találkozhatnak az érdeklődők.

Számos területen kínálnak tudást

Szöőr Ádám, az MCC kommunikációs igazgatóhelyettese elmondta, tavaly Brüsszelben nyílt tudásközpontjuk, ami új lehetőséget jelent a diákok számára, hogy közvetlenül is megismerjék az európai döntéshozatal folyamatát, intézményeit. Ez minden tanulójuk számára adott lesz.

Constantinovits Milán kitért arra, hogy a képzések mellett intézeteket, tudásközpontokat is létesítettek, amelyek előremutatóak lehetnek a magyar társadalom számára. Ilyen a Magyar-Német Intézet, a Migrációkutató és Klímapolitikai intézet, az Ifjúságkutató Intézet, valamint a Tanuláskutató intézet. Ezzel reflektálnak korunk legfőbb kérdéseire, illetve a tudást beépítik a munkájukba is.

A szakmai főigazgató-helyettes kitért arra is, hogy a jövőben tovább bővítik jelenlétüket, hiszen még nincsenek ott minden megyei jogú városban, illetve Erdély és Kárpátalja mellett Felvidéken és Délvidéken is központokat hoznának létre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában