Fórum

2023.01.27. 06:35

Évet értékeltek és vállalkozókat köszöntöttek Eleken

A legeredményesebb helyi vállalkozókat köszöntötték, és az elmúlt három évet értékelték csütörtökön este Eleken. A rendezvényen kiemelték többek között a helyi vállalkozások és az önkormányzat jó kapcsolatának fontosságát, valamint szó esett a jelenlegi, illetve a tervezett városi fejlesztésekről is.

Vásári Erzsébet, [email protected]

Szelezsán György: 2019 óta egyfajta sikertörténet indult Eleken, de persze van még bőven tennivaló

Fotó: Bencsik Ádám

Újévi köszöntőt, évértékelőt, valamint vállalkozói fórumot tartottak csütörtökön Eleken, a Reibel Mihály Városi Művelődési Házban. Az eseményt a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Közalapítvány (BMVA), az Aradi Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamara, valamint a helyi önkormányzat hívta életre egy Interreg projekt keretében. Mint kiderült, a rendezvény egyik célja a közösen létrehozott, határon átnyúló ingatlan adatbázis bemutatása, valamint a fent említett projekt ismertetése.

Dr. Bódi Beáta, a Békés Vármegyei Kormányhivatal igazgatója köszöntőjében elmondta, nem volt könnyű év 2022 sem, hiszen járvány, választási kampány, háború és infláció egyaránt kihívás elé állította Európát, Magyarországot és így Békés vármegyét is. A felsoroltakból pedig csupán egy is elég lett volna ahhoz, hogy rombolja a közösséget és erősítse a széthúzást. Véleménye szerint azonban legnagyobb erényünknek és sikerünknek tekinthetjük azt, hogy mindenből megerősödve, összefogva és soha fel nem adva léptünk tovább az egész vármegyében. Hangsúlyozta, a kormányhivatalokra ma már szinte minden probléma megoldásában számíthat a lakosság, így az elekiek is. A városban ráadásul hamarosan elkészül az okmányirodát felváltó kormányablak, ahol a lakosság színvonalas körülmények között intézheti ügyeit.

Dr. Bódi Beáta: a városban hamarosan elkészül a kormányablak

Szelezsán György polgármester elsőként az eleki vállalkozókhoz szólt. Közülük a TOP 70 helyi cég képviseltette magát, illetve azon partnerintézmények, melyekkel együtt dolgoznak. Köszönetét fejezte ki feléjük az együttműködésért és azért a sok segítségért, amit a lakosság, az önkormányzat és a város kap tőlük a mindennapokban. Kiemelte, minden helyi vállalkozó azon túl, hogy szolgáltatást nyújt és adózik, építi a település közösségét, erősíti az anyagi hátterét, és olyan stabil keretet biztosít, ami nélkül Elek talán már nem is létezne. A kis és középvállalkozások ugyanakkor felelősséget is hordoznak, hiszen számtalan esetben a helyi közösség vérkeringésének szerepét töltik be. Összekötik az embereket és az erőforrásokat amellett, hogy megélhetést nyújtanak a családoknak, valamint képzési programokkal és támogatásokkal segítik a várost és a lakosságot.

A polgármester a továbbiakban az elmúlt három évet értékelte. Elmondta, 2019 óta egyfajta sikertörténet indult Eleken, ahol persze van még bőven tennivaló. Az említett időszakban azonban a koronavírus, a háború miatti gazdasági válság okozta nehézségek ellenére olyan eredményeket értek el, melyek során Elek folyamatosan fejlődő, környezetbarát és emberközpontú településsé vált. Céljuk pedig a település további fejlesztése, a közösségek erősítése.

A legnagyobb helyi cégek és a partnerintézmények képviselőit várták a rendezvényre

Szelezsán György elárulta, az utóbbi három évben régi álmokat valósítottak meg, és hétszer több vissza nem térítendő önkormányzati pályázati forrás – összesen mintegy 2,1 milliárd forint – érkezett Elekre, mint az azt megelőző öt évben. Az említett összegből többek között a bölcsődék férőhelyének számát 7-ről 31 főre emelték egy új intézmény építésével, az Eleki Román Általános Iskola új épületszárnnyal bővült, tornatermét felújították, új játszótereket építettek a ligetben és a Kétegyházi úton, csapadékvízelvezető-rendszert fejlesztettek 110 millió forint értékben, felújították a művelődési ház kis- és nagytermét, valamint renoválták a tetőszerkezetét. Továbbá parkolót építettek az idősek otthona elé és a városközpontban, felújították a sportpálya öltözőit, új eszközparkkal gazdagították a háziorvosokat és a védőnői szolgálatot, két ütemben fejlesztették az önkormányzati temetőt, felújították a belterületi kerékpárutat, mosdót és járdákat építettek, új haranglábat állítottak, a könyvtárat pedig teljesen új környezetbe költöztették. Végül hangsúlyozta, mindezek dr. Kovács József országgyűlési képviselő segítségével és együttműködésével valósulhattak meg, akinek közreműködésével immár államtitkári és miniszteri szintre jutottak a fontos eleki ügyek, így a jövőbeni fejlesztésekkel kapcsolatban is bizakodók.

A települési vállalkozásokat segítik

Tolnai Péter, a BMVA kuratóriumi elnöke az eseményen elmondta, az alapítvány azért működik 1994 óta, és azért hozta létre a vármegyei önkormányzat, hogy a vállalkozók és mikrovállalkozók támogatását segítsék. Számíthatnak rájuk többek között a mikrohitelekhez való jutásban, illetve a településekkel való együttműködésben is. Hangsúlyozta, fontos ugyan, hogy létrejöjjenek Békés vármegyében olyan nagyvállalkozások, melyek sok embert foglalkoztatnak, de vannak szép számmal kisebb települések is, ahol legalább ugyanekkora jelentősége van a mikrovállalkozásoknak, amik a helyi szolgáltatásokért felelnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában