Az Úr követe egy széteső országban

2023.01.26. 21:03

Bemutatták Mucsi András új könyvét Békésen

Nagy érdeklődés mellett mutatták be Mucsi András Az Úr követe egy széteső országban – Szegedi Kis István kalandos élete és kora című könyvét csütörtökön délután a békési református egyházközség gyülekezeti termében. A szerzővel, aki történelem- és hittantanár Szegfű Katalin, a Békési Újság főszerkesztője beszélgetett.

P. G.

Mucsi Andrással Szegfű Katalin beszélgetett

Fotó: Für Henrik

Az eseményen Molnár Máté vezető református lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, Mucsi András könyve hiánypótló mű mind országosan, mind a békésieknek, akiknek talál még kedvesebb a közelmúltban megjelent kötet. 

– Szegedi Kis Istvánt úgy tartjuk számon, mint iskolánk alapítóját – fogalmazott a békési lelkipásztor. – Úgy tartjuk számon, mint gyülekezetünk megerősítőjét. Az elmúlt közel félezer esztendő történéseinek alapjai javarészt hozzá kötődnek. Nekünk békési keresztyén, békési református embereknek a könyv ezért is kötelező olvasmány.

Mucsi András hírportálunknak elmondta, tavaly volt 450 éve, hogy Szegedi Kis István meghalt, illetve 470 éve volt, hogy Békésen lelkészként, valamint rektorként tevékenykedett. 

– A mai zeneiskola helyén állt az az épület, ahol egykoron tanított. Az egyházközség, illetve oktatási intézményünk célul tűzte ki, hogy megemlékezzen a két fontos évfordulóról, ez adta az alapot a könyv megszületéséhez – fogalmazott a szerző, akinek már régóta fontos kutatási területe Szegedi Kis István élete és kora. Mucsi András kérdésünkre kiemelte, lényegesnek tartotta, hogy magát az időszakot is bemutassa az olvasóknak.

– Szegedi Kis István életének történetét úgy lehet igazán megérteni, ha a korszakot, annak rezdüléseit is ismerjük – hangsúlyozta. – A református lelkész 1505-től 1572-ig élt, akkor, amikor az ország darabjaira hullott, amikor létrejött a református egyház.

Mucsi András kérdésünkre kifejtette, Szegedi Kis István életének egyik legfontosabb üzenete, hogy soha nem menekült el a nehézségek elől, választhatta volna, hogy külföldi egyetemen tanít, vagy azt, hogy az erdélyi vallásszabadság adta kereket között tevékenykedik. Ő azonban tudatosan a népével való együtt szenvedés, a nehezebb út mellett döntött, a török által megszállt területeken dolgozott. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában